Csodával határos módon menekült meg a fagytól a család

mentősök
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 11. 14:00
Sokkoló balesetet élt túl egy amerikai család. A hatfős társaság napokat töltött mínusz fokokban a nevadai hóban, miután autójuk felborult. Döbbenetes módon, mindenki életben maradt.
Bors

Nagyjából két napot töltött a fagyos nevadai hegyek között egy hattagú amerikai család. A szakértők szerint csoda, hogy mindannyian túlélték a horrorisztikus esetet. A Daily Mail információ szerint James Galton és Christina McIntee négy gyerekkel indultak el a hóba a hétvégén, hogy egy napot hógolyózással töltsenek, azonban nem sikerült visszajutniuk a hegyek közül.

A család dzsipje a hazafelé tartó úton felborult és totálkáros lett. Az első döbbenet az volt, hogy senki nem sérült meg komolyabban a zuhanásban. Sikerült ugyan értesíteniük a hatóságokat, viszont nem tudták meghatározni a helyüket, így napokba telt rájuk találni.

A mentőcsapat nagyon megkepődött, mikor mind a hat embert életben találták. Mint kiderült a család azzal tartotta magát stabil állapotban, hogy összebújtak és köveket melegítettek fel, hogy ne hűljenek ki. Mikor rájuk találtak meglepően jól voltak.

- Hihetetlen mennyi erő és összetartás volt bennük. Kórházi kezelésre sem szorultak. Kisebb sérüléseik voltak, és egy kicsit kiszáradtak, de egyébként jól voltak. Egyszerűen az tartotta őket életben, hogy együtt voltak és nem szakadtak szét. Nagyon ritkán látunk ilyesmit, pedig ilyen helyzetben ez lenne a legfontosabb – mondta a riportereknek a mentőcsapat egyik tagja. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.