A házaspár hosszú évekig művelte a borzalmakat gyerekeivel. Az anya ahelyett, hogy megakadályozta volna a brutalitást, inkább segített férjének - értesült a Blikk.
Az újság a most elkészült vádiratra hivatkozik, mely szerint a kiskorú gyerekek kicsi koruk óta szenvedtek a kínzásoktól. Együtt kellett pornófilmet nézniük szüleikkel, majd az ott látottakat rajtuk próbálták ki, de előtte gyakran félholtra verték őket.
“Még a sokat próbált kollégák is elborzadtak. A gyerekek egészen addig a napig, amíg nem kerültek állami gondnokság alá, nem fürödtek. A fogkefét és a fogmosás fogalmát nem ismerték. Az ételekkel sem voltak tisztában. Arra tanították őket, hogy csótányokat és más bogarakat fogjanak és egyenek meg” - monta a Blikknek egy rendőrségi forrás, aki azt is hozzátette: patkányokat és más rágcsálókat adtak enni a gyerekeknek. Olyan is volt, hogy ürülékből és kekszreszelékből készítettek nekik kókuszgolyót.
Az informátor szerint két gyerek egyszer meg tudott szökni, és napokig bujkáltak is, de emiatt testvérüket kínozták jobban a szülők.
A házaspárt egy éve fogták el, amikor a gyermekvédelmi szolgálat elvette tőlük a kicsiket, mert nem jártak iskolába. Nevelőszülőkhöz kerültek, akik szembesültek azzal, ami a három gyerekkel történt, aztán értesítették a rendőröket.
Dr. Csics Péter, a családfő ügyvédje a Blikk kérdésére megerősítette, hogy ügyfele ellen folyik eljárás, de amíg nem kapja kézhez a vádiratot, nem kíván bővebben nyilatkozni.
Az alapvető jogok biztosának felszólítására a cikket 2014 április 29-én az Adatvédelmi Irányelv 2. cikk a) pontja alapján módosítottuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.