Szilárd: kérjen tőlem bocsánatot Balázs!

hírnév
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 27. 07:35
Vihart kavart az Egyenlő Bánásmód Hatóság ítélete azzal, hogy igazat adott Teczár Szilárdnak: igazságtalan, hogy a férfiaknak fizetniük kell olyan szórakozóhelyen, ahová a lányokat ingyen engedik be.
Hu-Zo

Elege lett Teczár Szilárdnak, az ELTE médiaszakos hallgatójának abból, hogy míg a lányokat ingyen engedték be a szórakozóhelyre, a fiúktól ezerforintos belépőt szedtek. Állásfoglalást kért az ombudsmantól, de ott hatáskör hiányára hivatkozással elutasították. Jogban járatos ismerősei azt javasolták, az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál (EBH) próbálkozzon.

– Azzal a feltétellel vállalták a vizsgálatot, ha két tanút is megnevezek, akik látták az esetet. Erre a társaságomban levő lányok vállalkoztak, akikkel a helyszínen úgy cseleztük ki a rendszert, hogy az én beugrómat háromfelé osztottuk – mesélte a Borsnak Szilárd.

Az EBH pár napja hozta meg ítéletét, amiben a fiúnak adott igazat. Ez nagy médianyilvánosságot kapott, de az embe­reket megosztotta. – A barátaim, az egyetemi társaim és tanáraim, valamint jogászok, női jogvédők is mellém álltak, de a névtelenül kommentelők írtak nagyon durva beszólásokat is, amikben egyenesen azt feltételezték, hogy homoszexuális vagyok. Még lány is akadt köztük. Ennek ellenére nem bántam meg semmit, és látom, hogy valamit elindítottam.

– Ha a szórakozóhely bírósági felülvizsgálatot kér, és a bíróság az EBH döntését helyben hagyja, akkor ez példaértékű lesz. A következő esetben már bírságot szabhatnak ki hasonló bánásmódért – tette hozzá Szilárd.

A legnagyobb nyilvánosságot kapott beszólások a Class FM Morning Show-jában hangzottak el, ahol meg­kérdőjelezték az egyetemista nemi hovatartozását és elmebeli állapotát is.

– Alpári hangot ütöttek meg, és ahelyett, hogy a jelenséggel foglalkoztak volna, engem figuráztak ki. Többen is jogi lépéseket javasolnak. Legalább bocsánatot kéne kérniük – véli Teczár Szilárd.

Megkerestük a Class FM rádiót, hogy megkérdezzük a műsorvezető Sebestyén Balázst, mikor kér elnézést, de a rádiósok nem kívántak nyilatkozni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.