Sokkoló: saját torkát vágta el a bedrogozott férfi

torkát
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 25. 13:30
Öngyilkos lett egy férfi egy 21 éves férfi egy manchesteri házibuliban. Jake Harris olyan drogot vett be, amitől hallucinációi lettek, fogott egy törött borosüveget és elvágta a saját torkát.
Bors

Tragédiába torkollt egy féktelen buli Nagy-Britanniában. Néhány manchesteri fiatal ugyanis házibuliba igyekezett, alaposan felpakolva. A teljes bódulat érdekében nemcsak alkohollal, hanem kábítószerrel is felszerelkeztek.

Nem kevés kokain mellett egy újfajta drogot is beszereztek, amelyet N-bombaként ismernek az alvilágban.A drogot a 27 éves Steven Higgins vitte a bulira. Kihallgatásán elmondta: azt hitte LSD-ről van szó és ki akarták próbálni az egyik fesztivál előtt a hatását - olvasható a Daily Mailen.

Ebből vett be a 21 éves Jake Harris is, akit teljesen kiütött a cucc. A férfi előbb magába zuhant, majd miután felébredt, nekirohant az ablaknak és összesett. Próbálták lenyugtatni, de nem sikerült, a dulakodás közben Harris fogott egy borosüveget, összetörte, majd egy szilánkkal átvágta a saját torkát.

Hiába hívtak azonnal segítséget, a fiatal férfi rengeteg vért vesztett és tíz órával később a kórházban meghalt. A drog azóta illegális Nagy-Britanniában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.