Egymást túlkiabáló eladók, tolongó, alkudozó vevők, s illegális fegyver- és számlaárusok kavalkádja fogadta tegnap a Borsot a Kőbányai úti Négy Tigris, azaz ismertebb nevén józsefvárosi piacon. Az élet annak ellenére is zavartalan, hogy a terület tulajdonosa, a MÁV Zrt. szerződést bontott a piac üzemeltetőivel, a Komondor Kft.-vel, akiknek november 21-én kiürítve kellett volna átadni a területet. A MÁV hiába indított végrehajtási eljárást, semmi nem változott.
Múlt csütörtökön még azzal fenyegetőztek, hogy kikapcsolják az áramot, ennek ellenére tegnap is volt, miként víz is. Már a délelőtti órákban szép számmal voltak vevők a ruhastandoknál, miközben az ételesbódék vezetői egymást túlkiabálva próbálják odacsábítani az éhes vásárlókat egy eredeti vietnami ebédre vagy egy gyrosra.
Az illegális holmik árusításával sem hagytak fel a piacon, továbbra is bőséges volt a kínálat: fegyvert vagy hamis számlát ugyanúgy lehetett venni, mint hamisított ruhákat, parfümöket. A jelek szerint senki nem tart a bezárástól: – Ugyan már! – nevet egy idős asszony. – Amióta az eszemet tudom, ide járok vásárolni.
Hallottam én a híreket, hogy bezárják, de már aznap mosolyogtunk otthon a televízió előtt a férjemmel. Tudtuk, hogy úgysem lesz itt semmi. Őket nem lehet innen egykönnyen kitenni, és abban is biztosak vagyunk: a karácsonyi és a szilveszteri árusítást sem fogják kihagyni.
– Tudják, mekkora pénz jön be nekik az illegális rakétákból és egyéb holmikból? Nem fognak ők innen elmenni még fél év múlva sem – legyint egy férfi mosolyogva. – Bevallom, én szeretem, enni is ide járunk, itt lehet a legjobbakat kajálni – mondta egy családapa, aki a fiával érkezett. – A piac ad egy sajátos hangulatot a környéknek.
Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a végrehajtási eljárás alatt álló területrôl végül hova költözik a piac, ugyanis a legújabb hírek szerint az eredeti száműzetési helyéről, a XV. kerületi erdős területről is kitiltották.
A Bors elküldte kérdéseit a piacot vezető Komondor Kft.-nek, de lapzártánkig nem érkezett tőlük válasz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.