Megrontja a szexet a pornó és a prüdéria

felmérés
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 22. 15:00
Döbbenetes adatot tett közzé szexuális szokásainkról tegnap egy gyógyszerkutató cég. Kiderült, hogy a 13 éves korosztály harmada túl van az első szexuális élményén, és a felnőttek 70-80 százaléka elégedetlen a nemi életével. A Bors a kettő közötti összefüggésre kereste a magyarázatot.
Hu-Zo

Érdekes eredményekre jutott az MSD Pharma Hungary Kft., amikor a magyarok szexuális szokásairól készített felmérést. Arra jutottak például, hogy több nő elégedett a szexuális életével, mint ahány férfi – a nők 29, a férfiak 20 százaléka mondta kielégítőnek –, de ez még így is nagyon kevés: azt jelenti, hogy száz emberből 70-80 elégedetlen. Felmerül a kérdés: nincs ez összefüggésben azzal, hogy túl korán, éretlenül kezdik a gyerekek a szexuális életet?

A kutatás szerint ugyanis a 13 évesek harmada már túl van az első nemi érintkezésen. Ez utóbbi egyébként egész Európára jellemző. A szakemberek szerint a túl fiatalon elkezdett szexuális élet, a szexuális felvilágosítás hiánya és a felnőttkori nemi vágy hiánya egymásból következik.

– A testi érés felgyorsulása, a menstruáció egyre korábbi jelentkezése még nem jelent lelki érettséget is a szexuális élet elkezdéséhez – húzza alá Hevesi Krisztina szexuálpszichológus. – A szexuális felvilágosítást sokkal korábban kellene megejteni. Angliában például, ahol katasztrofálisan megnőtt a fiatalkori abortuszok száma, ezt már ötéves korban elkezdik.

A skandináv és a Benelux államokban, ahol ez korábban sem volt tabutéma, sokkal kevesebb a művi vetélés. Róluk kellene példát vennünk. Az anatómiai ismeretek helyett inkább az érzelmekről, a szerelemről kellene beszélni, és arról, mi a jó a másiknak. Ha a fiatalok az internetről szerzik be szexuális ismereteiket, torz képet kapnak.

A fiúk azt gondolják, nem elég jók, ha a lányoknak nincs gyors egymásutánban több orgazmusuk, a lányok pedig a megfelelés kényszerétől hajtva megjátsszák az élvezetet, nem adnak hiteles visszajelzést. Az aktus közben érzett fájdalom miatt aztán később inkább kerülik az együttlétet. A virtuális szex nem fejleszti a fantáziát, a valódi aktus pedig nem adja a számítógépen megszokott vizuális élményt.

Sokszor találkozom olyan férfiakkal, akiknél már a számítógép zúgása is erekciót okoz. Míg ők inkább a filmeket nézik, a nők a chatszobáknál vagy a fej nélküli skype-olás közben keresik az önkielégítés lehetőségét. Ez ellen csak korai felvilágosítással és a felnőtt tartalmak letiltásával lehetne tenni valamit.

Őrt állíthat a szülő

A szakemberek szerint a szexuális tartalmú internetes oldalak jelentős száma is megnehezíti a fiatalok fejlődését, hiszen valódi együttlétek helyett eltúlzott, erőszakos szexvideókból tanulják meg, mit is kell tenni. Csakhogy az ilyen tartalmak rendkívül nehezen korlátozhatók.

Bár a kifejezetten káros tartalmakat a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság vizsgálhatja, a tartalmak technikai korlátozása rendkívül nehézkes, hiszen a jogsértő honlapokat egy másik, a korlátozásokra nem hajlandó országban elhelyezett szerverre helyezik át, és a tartalom újra látható.

Éppen ezért a hatóság is azt ajánlja: a szülők a gyermekek által használt eszközökön korlátozzák az ilyen jellegű tartalmak elérhetőségét. Ezt sok esetben akár már a gép operációs rendszerének beállításával is meg lehet tenni, de számtalan ingyenes alkalmazás szolgálja ugyanezt a célt.

Korai kezdés – korai kiégés

A húsz éve pszichiáterként dolgozó Csernus Imre egy könyve kapcsán folytatott televíziós be­szélgetésben megosztotta egyáltalán nem kedvező tapasztalatait a fiatalság szexuális ­életéről.

– Nagyon korán kezdik a felületes szexuális életet, anélkül, hogy tudnák mit jelent az intimitás – nyilatkozta a szakember a Hír24-nek. Egészen egyszerűen „mechanikus tilitolinak” nevezte az ifjak szeretkezését. ­Éppen ezért jelentős részük már 17 éves korára kiég, mielőtt még egyáltalán megismerte volna a valódi szexet. Sok fiatal egyáltalán nem élvezi az együttléteket, viszont hajlamosak a virtuális szexre, ami még inkább személytelenné teszi a kapcsolatokat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.