Kinga élete álma teljesült a Bors nyereményével

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 28. 11:00
Csodálatos volt Róma! – számolt be lapunknak nyereményútjáról Kovács Kinga, aki édesanyjával kerekedett fel, hogy a Bors segítségével valóra váltsa gyerekkori álmát: láthassa az Örök Várost.
Bors

Szeretném megköszönni ezt a csodálatos négy napot, amit Rómába tölthettem anyukámmal – kezdte beszámolóját Kovács Kinga, aki úgy nyerte a hétvégi utazást, hogy SMS-ben beküldte a helyes választ a Bors kérdésére, és vállalta, hogy azonnal csomagol és november 21-én el is utazik az IBUSZ szervezésében. Kinga gyerekkori álma volt, hogy eljusson Rómába, így számára nem volt kérdés, szabaddá tudja-e tenni magát, ha nyer. És nyert!

– A szállásunkkal teljes mértékben meg voltunk elégedve. A reggeli és a vacsora is nagyon finom volt, örülünk, hogy megkóstolhattuk az olasz specialitásokat. Az időjárás sajnos nem mindig kedvezett nekünk, de attól függetlenül nagyon jól teltek a napjaink. A társaság is nagyon aranyos volt.

Az idegenvezető, Erdősi Ildikó mindennapra más programot szervezett, mindent megmutatott Rómából, és mindenről elmondta, hogy mit érdemes tudni. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a felejthetetlen útnak – zárta beszámolóját a lány, hozzátéve: érdemes játszani a Borssal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.