4-es metró
A korábbi szabályok szerint háromszáz engedélyeztetési eljárást kellett volna elvégezni, ám a fővárosi kormányhivatal által elrendelt egyszerűsítésnek köszönhetően ez tizenháromra csökkent. Ez is azt a célt szolgálja, hogy a munkálatokat legalább az utolsó időszakban felpörgessék, és márciusban – közvetlenül a választások előtt – átadhassák az embereknek.
Ferenciek tere
A Ferenciek tere és a Március 15. tér átépítését is úgy időzítették, hogy a nagyjából másfél évesre tervezett munka szintén
a választások előtt, 2014. március 15-re készüljön el. A gépkocsi-aluljáró megszüntetése és a felszíni rendezés állandósult dugókat okoz ezen az útvonalon.
Fradi-stadion
Az új FTC-pálya is gőzerővel készül, Fürjes Balázs kormánybiztos szerint akár jövő júliusban átadhatják, így a zöld-fehérek már új otthonukban kezdhetik a következő szezont. Ez pedig azt jelenti, hogy az őszi önkormányzati választásokra ezt a kampánymunkát is kipipálhatja a Fidesz.
Kossuth tér
A Kossuth tér átépítésén is javában dolgoznak. A Steindl Imre Program keretében egyebek között új mélygarázs, térszint alatti látogatóközpont és parlamenti múzeum épül 2014-re. Ez is elkészül tavaszra. A kormány azzal érvel, hogy a kétharmados többség akarja az új Kossuth teret.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.