Kállay-Saunders-ügy: nyolc év börtön a tét

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 30. 07:35
Életveszélyt okozó testi sértéssé minősítették a zsaruk azt a verekedést, amibe Kállay-Saunders András is belekeveredett május végén. Ezért akár súlyos börtönesztendők is járhatnak.
GYLF

Nem tétlenkedik a rendőrség Kállay-Saunders Andrásék verekedése ügyében. A Bors május végén írta meg: az énekes és társasága a Hajógyári-szigetről távozva keveredett csetepatéba. A megasztáros lapunknak elismerte, az ő keze is eljárt, azt mondja: önvédelemből.

– Nem hagyhattam, hogy bántsák a barátomat. Megpróbáltam ledobálni róla az embereket, s közéjük állni. Védtem őt és magamat is. Nem hiszem, hogy olyan ütést vittem be, ami ilyen sérülést okoz. A barátom verekedett tovább, és a támadó a földre esett. Lehet, akkor sérült meg ennyire. Sajnálom, hogy baja történt – nyilatkozta akkor Saunders.

Most hiába kerestük, menedzsere csak annyit közölt: ők nem tudnak semmit az ügyről, nincs mit mondaniuk. Márpedig újdonság azért akad, és az elkövető számára nem túl jó hírek. A Bors megkeresésére a rendőrség megerősítette, hogy már nem csupán súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az ügy át is került a megfelelő szervekhez: „A további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatja ismeretlen tettes ellen. Gyanúsítottkihallgatásra ez idáig nem került sor.”

Korábban a rendőrök már elismerték, hogy sikerült azonosítaniuk a lehetséges elkövetőket. Időzben az orvosszakértői vélemények is elkészülhettek, és ezek alapján lehet már súlyosabb a bűncselekmény minősítése.

A verekedésben megsérült testvérpár állapotáról a Bors úgy tudja: az egyik fiú arc- és orrcsonttörést szenvedett, míg testvére agylebenyzúzódással napokig feküdt az intenzív osztályon. Utóbbi akár könnyen a halálához is vezethetett volna, így lett „életveszélyt okozó testi sértés” az új gyanú. Ezt a bűncselekményt keményen bünteti a bíróság – bár az ítéletet természetesen még sok körülmény befolyásolhatja.

– Ennek a bűncselekménynek a büntetése általában kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet, amennyiben a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz – mondta a Borsnak dr. Bacsek György. – Ha a másik sértett sérülései könnyűek, alapesetben két évig terjedő, ha súlyosak, alapesetben három évig terjedő börtön is járhat érte. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.