Halálos kocogás: Kriszta hasonmása látta a gyilkosokat?

hasonmás
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 30. 07:15
A Soroksáron meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztinához megtévesztésig hasonlító nőt hallgatott ki tanúként a BRFK az emberölési ügyben – tudta meg a Bors. A nő előzőleg a Kardos családot kereste meg egy fontos információval.
P. G. J.

Évek óta ismerem ezt a fiatal nőt, mert egy időben ugyanoda jártunk iskolába – magyarázta a Borsnak Kardos Lajos. – Az édesanyámat kereste meg azzal, hogy ő mindennap ugyanott szokott kerékpározni, ahol Krisztina futott, csak egy órával korábban. A feleségem megölése előtt ő napokon át látott egy metálszínű BMW-t az út végénél várakozni. Két, szerinte gyanús férfi ült benne, akikről az volt a meggyőződése, hogy feltűnően figyelik őt. Úgy emlékezett, hogy a gyilkosság napján ugyanezt az autót látta lassan haladva teljes hosszában végigmenni a kerékpárúton, ugyanott, ahol Kriszti futni szokott. Miután kihallgatták – úgy tudom –, már bizonytalan volt, hogy a gyilkosság napján vagy a nejem megölésének másnapján látta ezt.

A tanúként kihallgatott nőnek – akit szándékosan nem nevezett meg Kardos Lajos – nemcsak a magassága, testalkata, látszólagos kora, de hosszú szőke haja is éppen olyan volt, mint Kardosné Gyurik Krisztinának.  

Korábban írtunk arról, hogy szeptember 25-én szemből támadtak a kocogó asszonyra. Információink szerint minden jel arra utal, hogy előre kitervelték a gyilkosságot. Először egy ütést mértek Krisztina fejére, majd kicsavarták a kezét, karjánál fogva rángatták le a bicikliútról, ahová rendszeresen kocogni járt. Durván bántalmazták, megkötözték külön-külön a kezeit és a lábait. A gyilkos szemből, egy magával vitt zsineggel, néhány perc alatt végzett az asszonnyal.  

Kardos Lajos ismerte a hölgyet, aki kiszúrta a BMW-t

A BRFK következetesen tartja magát ahhoz, hogy nem nyilatkoznak a nyomozás állásáról. Azt a Hír TV-n elhangzott információt sem kívánták kommentálni, hogy a Nemzeti Nyomozóiroda is bekapcsolódott az ügy felderítésébe 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.