A gyász néha furcsa játékokat űz az emberi aggyal, de egy oklahomai család teljesen biztos abban, hogy az ő esetükben nem erről van szó. Az általános iskolás Nicolas McCabe májusban hagyta itt családját, miután a Moore tornádó olyan szörnyű pusztítást végzett, hogy a Plaza Towers nevű általános iskolában vele együtt heten vesztek oda - írja az American Daily News.
A 9 éves, harmadik osztályos fiú májusban halt meg, a fényképet pedig nem sokkal azután, július 4-én készítették. A fotón Nicolas unokahúga, Madison játszik egy csillagszoróval, eredetileg ezt akarták megörökíteni. Viszont a kislány mögött jól kivehető egy másik arc is.
"Egyszerűen nem tudtam elhinni, amit látok. Nicolas imádta a csillagszórókat és a tűzijátékot" - mesélte édesapja, aki hozzátette: a háttérben nyilvánvalóan nem Madison van, úgyhogy szó sem lehet technikai malőrről. Az ott az ő fia, így a képen egy test és egy lélek látható egymás mögött.
Nicolas vajon tényleg visszatért családjához?
Az apa azt is hozzátette, fiát kedvenc piros pólójában temették el, ami ugyancsak jól látható a fényképen, de a fotót nézve ezzel azért vitatkoznánk. Természetesen sokan szkeptikusan fogadták a férfi állítását. A legtöbben azt mondják, ez csak egy telefonnal készített, elmosódott, rossz minőségű kép, de az apát nem érdeklik a kétkedők. "Mindenki azt mond, amit akar. Én tudom, hogy visszajött és vigyáz ránk."
A májusi tornádó borzalmas pusztítást végzett. Letépte az iskola tetejét, de magát az iskolát is szabályosan a földdel tette egyenlővé. A hivatalos jelentés szerint a gyerekek egy leomló fal alatt fulladtak meg.
Az újjáépült iskolában azóta sincs tornádóbiztos menedék, mert nincs rá pénzük. Annak ellenére, hogy Oklahoma fokozottan veszélyes ilyen szempontból, a legtöbb iskolában még mindig nincs kialakítva menedékhely.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.