Hajba nyírt arccal tarolt Carlo

győzelem
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 28. 12:00
Több kategóriában is úgy nyert a 2013-as Év Fodrásza Verseny fotópályázatán Crisan Carlo, hogy eredetileg nem is akart fodrász lenni. A „férfi alternatív kategória” győztes munkájával egy óra alatt elkészült. Igaz, négy hónapig tervezte.
Balajti Péter

Napi nyolc órában ugyanazokat a hagyományos frizurákat elkészíteni? Köszönöm, nem – mondta Crisan Carlo, hazánk egyik legkreatívabb fodrásza, aki bármit is tanult, végül minden a hajszobrászat felé terelte.

– Reklám-, divat- és aktfotósként kezdtem, de fodrászversenyeken is dolgoztam. 1999 óta odahaza a saját fejemen kísérletezgettem. Eleinte csak három csík volt a hajamban, majd elkezdett nőni a szakállam, és azt is bevontam a játékba. Egy alkalommal ilyen különleges fejjel fotóztam, amikor a fodrász szakma nagy öregje, Karády Katalin egykori fodrásza, a 93 éves Tárnoky Laci bácsi megjegyezte, hogy van érzékem a fodrászathoz. Egy ekkora szaktekintélyt pedig illik komolyan venni.

Elvégeztem a fodrásziskolát, miközben a magam útját járva egyre bátrabb lettem. A csíkokból háromszög, majd csiga és maori minták lettek, amiket még komolyabb ábrák követtek. Tavaly medvét és sast is megformáztam, idén még magasabbra tettem a mércét – meséli a frizuraszabó, aki vegyésztechnikusi tudását is kamatoztatja a szalonjában: szemre képes kimérni a megfelelő adag hajfestéket.

– Az ismerősöm hátán lévő tetoválás ihletett meg. Kitaláltam, hogy a fodrászmodellem hajában a másik énjét jelenítem meg, és úgy fotózom őt, amint a barátnőjével flörtöl. Az ötlet megálmodása és részletes kidolgozása négy hónapot vett igénybe, de maga a fodrászmunka egy óra alatt elkészült. Géppel rövidítettem és satíroztam, pengével pozicionáltam, festéssel hangsúlyoztam.

Beállítás után pedig fotóztam – idézi fel a mester az idei három első helyet hozó munkája közül a leglátványosabbat. – Szoros volt a verseny, ráadásul a negyvennégy tagú, fodrászokból, sminkesekből, fotósokból és szépségipari szakemberekből álló zsűri szinte minden tagjától a maximális tíz pontot kaptam.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.