Évek óta tudott az iskola a gyerekek sanyargatásáról

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 29. 09:00
Szörnyű esetek bizonyítják, hogy a hatóságok lassan reagálnak a gyermekbántalmazásra. Mire a kicsiket kiemelik a családból, már örökre nyomot hagyó megpróbáltatásokat élnek át.

Má­jusban elsőként számolt be a Bors az ép ésszel felfoghatatlan szigetszentmiklósi esetről. A letartóztatott szülôk – K. Rudolf és H. Anita – a vádirat szerint éheztették 8, 9 és 10 éves gyermekeiket, máskor rovarokkal, patkányhússal etették, rendszeresen verték és gyakorta megerőszakolták őket. A gyerekeket tavaly januárban emelték ki a családból, nevelőszülőnél helyezték el őket, aki a kicsik által elmondottak hatására feljelentést tett. A párt ezután fogták el. Vajon hogy lehet, hogy sem a helyi védőnői szolgálat, sem a gyám­hivatal nem lépett korábban?

A Velvetnek nyilatkozott a gyerekek iskolájának igazgatónője. – Négy évünkbe került, hogy végre nevelőszülőkhöz kerüljenek a gyerekek. Az iskola mindent megtett, amit lehetett: családlátogatás, rendőrségi ügyintézés, ruhagyűjtés, tetűirtás, gyámhatóság, családsegítő értesítése, de csak jelzési jogunk van – mondta dr. Kiss Anna.

A Bors a Szigetszentmiklósi Polgármesteri Hivataltól azt kérdezte: valóban négy évbe telt, mire intézkedtek? A hivatal csupán szűkszavú közleményt adott ki: „Az érintett kiskorúakat a gyámhivatal 2012 januárjában átmeneti nevelésbe vette. A híresztelésekkel ellentétben az ön­kormányzat, a védőnői szolgálat és a gyermekjóléti szolgálat munkatársai minden jogkörükben álló intézkedést megtettek a kiskorúak érdekében, jelenleg büntetőeljárás van folyamatban.”

A Pest Megyei Kormányhivatal szerint a jegyzőtől 2011 júliusában érkezett jelzés alapján a városi gyámhivatal „haladéktalanul megkezdte a körülmények felmérését, és elrendelte a gyermekek átmeneti nevelésbe vételét”. Az ügy alapos feltárását indokoltnak tartja Székely László ombudsman is, aki sürgősséggel indított vizsgálatot a történtek miatt.

Megrontotta három gyerekét Cs. Beáta

Nem egyedi eset, hogy a hivatalok észlelik a bajt, hosszú ideig mégsem történik semmi. Májusban hét évre ítélték az erdőkertesi Cs. Beá­tát, aki három gyermekét rontotta meg, a negyedik, a legkisebb esetében nem tudták bizonyítani a bűncselekményt.

Egy erki asszony 2009 januárjában halálra éheztette a kislányát. A vádlottak padján ült a helyi védőnő is, őt végül felmentették a mulasztás vádja alól.

Az alapvető jogok biztosának felszólítására a cikket 2014 április 29-én az Adatvédelmi Irányelv 2. cikk a) pontja alapján módosítottuk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.