Elkergette az eladó a lúzer rablót

Nemzeti Dohánybolt
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 10. 21:00
Egy Nemzeti Dohányboltot akart kirabolni egy késsel egy 45 éves férfi Egerben. A pultos azonban nem hagyta magát, dulakodni kezdett a támadóval, aki pénz nélkül menekült. A férfit egy órán belül elfogták.
Bors

A férfi a délelőtti órákban rontott be az egri Iskola úton lévő nemzeti Dohányboltba - olvasható a Police.hu-n. A 21 éves S. Ferenc ezek után kést rántott elő, és azzal követelte magának a bolt bevételét. A pultban álló eladó azonban nem ijedt meg a fegyveres fenyegetéstől, hanem dulakodni kezdett a rablóval.

A tettes ezek után jobban megijedt, mint áldozata, és inkább jobbnak látta, ha elmenekül a helyszínről. Azonban még ez sem jött össze neki, ugyanis a talpraesett eladó azonnal hívta a rendőrséget, akik a lakcíméhez közel háromnegyed óra alatt elkapták a tettest, és elő is állították.

– Az Egri rendőrkapitányság rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - őrizetbe vétele mellett - S. Ferenc 21 éves egri lakos ellen, továbbá előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatására - tájékoztat a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.