A két férfi számos fesztiválon és különböző rendezvényeken kápráztatja el művészetével a nagyérdeműt. – Megjártuk már Romániát és Németországot is, jövőre a törökországi Isztambulba invitáltak bennünket, s emellett gőzerővel készülünk a luxemburgi világbajnokságra is – mondta Tatai Pál érpataki ételszobrász a Borsnak.
Hozzátette: jó barátjával és kollégájával, a Biri községből érkezett Kígyósi Jánossal inkább ezt csinálják, minthogy az italmérésékben ücsörögjenek és igyanak. De sajnos e szenvedély is elég költséges.
– Egyedüli támogatónk a közvetlen főnökünk, de még így is rövid időre padlóra tud küldeni, amikor saját költségből veszünk részt egy hasonló nemzetközi versenyen – folytatta Tatai Pál. – De az eredmények azt mutatják, hogy van értelme a dolognak: több alkalommal is hoztunk haza olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmeket is. Viszont úgy nehéz ezt csinálni, hogy a fesztiválokon és rendezvényeken sem igen akarnak fizetni egy bemutatóért. Pedig valamiből ki kell termelni a jégcsapretekre, a céklára, a dinnyére vagy a sütőtökre a pénzt – mondta.
Az ételszobrászok a háromdimenziós arcok faragását is tanulják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.