Három gyermek és a XX. század legnagyobb felfedezése – ez volt Albert Einstein és szintén zseniális első felesége, Mileva Marics szerelmének gyümölcse. Az asszony neve mégis eltűnt a tudományos munkáról.
„Ha Te nem vagy, oda az önbizalmam, nélküled nincs kedvem a munkához. Nélküled az életemnek nincs értelme.” Albert Einstein levele újvidéki feleségéhez, Mileva Maricshoz egyértelmű utalás arra, hogy a relativitáselmélet két ember munkája.
A fenti sorok és sok más szerelmes levél alapján készül könyv a zseniről, amely arra kíván rávilágítani, hogy a XX. század legjelentősebb tudományos, 1921-ben Nobel-díjassá lett munkája egyszerre köszönhető a hatvanöt éve elhunyt szerb hitvesnek és a dolgozat jegyzőjének.
„Mit gondol, miért adta oda Milevának a Nobel-díjért kapott teljes összeget – 121 572 svéd koronát – Albert nyolc évvel a szakításuk után, ha nem azért, mert tisztában volt vele, hogy a díj közös munka gyümölcse?” – kérdezte egy interjúban Einstein fiának, Hans Albertnek a jó barátja, Gyorgye Krsztics professzor, aki ötven éven át kutatta a házastársak munkásságát.
A tizenhat éven át tartó kapcsolat őszinte szerelmen alapult. „Édes kis boszorkányom!” – kezdte számos, párjának írt levelét a géniusz. Mileva, a boszorkány becenevet Albert anyjának, a kapcsolatukat irtózattal figyelő Paulinának „köszönheti”. Ő volt az, aki első gyermekük – akkor még nem voltak házasok – Lieserl érkezéséről tudomást szerezve hisztériás rohamot kapott: „Normális vagy? Tönkreteszed az életedet, ő nem egy tisztességes családba való lány. Ő nem nő, egy lexikon, te pedig férfi vagy. Amikor betöltöd a harmincat, ő már egy vén boszorkány lesz – sikította anyám.
Édes boszorkányom!” – írta Albert. “A zseni levelei rendszerint szerelmes csiviteléssel kezdődtek, majd általában rátért a matematikai feladatokra, melyek megoldása Milevára várt” – olvasható Anastasia H. Larvol norvég kutató Az én kis boszorkányom című könyvében. „Hülyén érzem magam nélküled, alig várom már, hogy újra lássalak, csókoljalak, simogassalak, korholjalak, nevessek, csacsogjak veled. (...) Hozzád képest csak egy vén szeszélyes, gúnyos, rosszkedvű senki vagyok.” – írta Albert szerelmük hajnalán, 1900 őszén.
Mileva válaszában elragadtatással nyugtázta a vallomást. Majd’ tizenöt éven át tartott a szerelem, gyümölcse pedig, egyebek között, a Nobel-díjas elmélet, amely lángoló együttlétük éveiben, 1913-ban készült el. „Nagy szerelem volt az övék, kölcsönösen őszinte és hihetetlenül termékeny. A fizika zsenije, Albert és a matematika tudósa, Mileva közös munkája, a relativitáselmélet belőle született” – írja az Amerikában élő szerb Einstein-kutató, Radmila Milentijevics.
Mileva Marics neve mégis lemaradt a dolgozatról, pedig Abraham Joffe kortárs fizikus elmondta: 1905-ben még ott volt, ő látta. Közös megegyezéssel tűnt el. „Nem mindegy? Házastársak vagyunk” – mondta Mileva. Albert pedig egy szójátékkal magyarázta a döntést: „Wir sind ein Stein” – mondta Einstein, azaz: „Mi ketten egy kő vagyunk”. S ezzel a maga részéről lezárta az ügyet. Pedig korábban elismerte a közös érdemet: „Párom több mint feleség. Munkatársam is, ő oldja meg a matematikai feladványokat” – nyilatkozta.
