Betonromboló okozott káoszt Pesten

lezárás
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 21. 20:43
Legalább ezer embernek kellett elhagynia ma délutánt az otthonát a Nagyvárad tér környékén. Ráadásul a Szent István Kórház égésplasztikai részlegéből is másik szárnyba vitték a betegeket. Mindezt az Orczy kertben talált több mint száz kilós II. Világháborús bomba miatt.

Mi történt itt? Miért van ennyi rendőr és mentőautó? Egymást kérdezgették a járókelők ma délután a Klinikák és a Nagyvárad tér környékén. Az ok az Orczy parki építkezésen talált több mint száz kilós II. Világháborús bomba volt. – Alig tíz perce értem haza és már nem tudtam felmenni a lakásba – bosszankodik Adu László, aki barátnőjével Ernőfy Annamáriával fázósan bújik össze a szakadó esőben. – Fogalmam sincs egyelőre, hogy mit fogunk csinálni. Nem tudják megmondani mikor mehetünk be a társasházba – mondja László.

Az Üllői úti járdán közben a készenléti rendőrség állományába tartozó egyenruhások érkeznek csapatostul. Több sárga mellényes polgárőr is feltűnik. – Ott, a túloldalon találták a bombát – mutatja Mezei Ferenc, a Józsefvárosi Polgárőrség tagja. Úgy tudom nagyjából ezer embert kell kiköltöztetni. A lakókat átmenetileg a Telepi Károly utcai általános iskola és gimnázium, valamint a Ferencvárosi Művelődési Központ épületében fogadják.

Az elővigyázatosság nem véletlen. A 116 kilogramm összsúlyú, 203 milliméteres szovjet betonromboló gránátban körülbelül 25 kilogrammnyi robbanóanyag lehet. Ezért a Szent István Kórház Üllői úthoz közeli főépületét és az égésplasztika egységet a kórház külső segítség igénybevétele nélkül maga ürítette ki. Az itt lévő embereket a kórház másik részébe vitték át.

Este hat körül az Üllői út Korányi Sándor utca és a Vágóhíd utca közötti szakaszát lezárták, ahogy az Orczy utat az Elnök utcától a Nagyvárad térig, valamint, a Haller utcát a Nagyvárad tértől a Tűzoltó utcáig is. Délután már a metró sem állt meg a Nagyvárad téri állomásnál.

Az Orczy Parknál talált bomba miatt kiürítették a Bárka Színház épületét is. Az estére tervezett Álarcosbál című előadást sem tartják meg. Egyelőre arról nincs hír, hogy a tűzszerészek mikorra tudják hatástalanítani a bombát, illetve mikor szállítják el.

UPDATE: a tűzszerészek megkezdék a bomba szétszerelését. Az előzetes számítások szerint ezzel este 10-11-re fognak végezni a szakemberek. Eközben az 1-es villamos vonalán egyre kaotikusabb az állapot. Az emberek idegesek a megállóban, egyikük bele is rúgott egy reklámtáblába. A metró is leállt, még nem indult el a pótlóbusz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.