60 millió forintot hagyott szülőfalujára Dankó István

Dankó István
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 02. 07:25
Háromszázezer dollárt, vagyis több mint hatvanmillió forintot hagyott Nyírkarászra Dankó István. A jótevő 1929-ben kivándorolt Amerikába, fényes karriert csinált, de sosem felejtette el szülőfaluját.
Gergály Judith

A híres nótaíró, Dankó Pista után egy másik Dankó Pista neve is örökre bevésődött az emberek szívébe, legalábbis a nyírkarásziakéba.

Félegyházi Gábor, a Kisvárdához közeli település polgármestere először azt hitte, tréfálnak a vonal másik végén, amikor értesítették: az egykori falubeli, Dankó István komoly summát hagyott rájuk. A 96 éves milliomos idén július 10-én hunyt el, és úgy végrendelkezett, hogy vagyonából – két gyermeke mellett – szülőfalujának is juttat pénzt: 250 ezer dollárt kap az önkormányzat, 25-25 ezer dollárt pedig a római katolikus és a görög katolikus egyházközösség. Ez több mint hatvanmillió forint.

A ház, ahol Dankó István nevelkedett, ma is áll Nyírkarászon. Mielőtt a fiú kiment Amerikába, Juha Endréné édesanyja volt a gyámja

– Dankó István 1917-ben született, Nyírkarászon, 12 éves koráig lakott itt, majd szülei után ment Amerikába, ahol karriert csinált. Először szénbányában dolgozott, majd a Ford autógyárnál. Michigan államban 1947-ben nyitotta meg a népszerű Dankó Bárt. A William Penn biztosítótársaság elnökeként 1959-től 83-ig dolgozott, majd a tanácsadó-testület tagjaként 1991-ig folytatta a munkáját – mondja a 2400 lelkes falu polgármestere.

Noha Dankó még gyerekként kivándorolt az országból, soha nem feledkezett meg arról, hogy magyar, bármerre járt, mindig büszkén hangoztatta. A kis ház, amelyben nevelkedett, ma is áll Nyírkarászon.

A korabeli pletykák úgy szólnak: Dankó István szerelemgyerekként jött a világra. Anyja azért ment ki egyedül az Egyesült Államokba, mert nem merte elmondani a már kint élő férjének, hogy itthon szült egy gyereket. Miután bevallotta, a férfi beleegyezett, hogy a fiú utazzon ki hozzájuk.

– Dankónak az édesanyám, Gulyás Andrásné lett a gyámja, évekig nevelte. Az útlevele 1929-ben érkezett meg, apám vitte fel Pestre és átadta gróf Apponyi Albertnek – meséli Juha Endréné.

Az adományból az új mûvelôdési ház építését is befejezi a nyírkarászi önkormányzat

Dankó István bábáskodott a hazánk és az Egyesült Államok közötti első menetrendszerû repülőgépjárat létrehozásánál. Kétszer is visszalátogatott Nyírkarászra, utoljára 1970-ben járt itthon. Halála után most gyermekei teljesítik a végakaratát. Apjuk úgy kívánta: hamvai egy részét hozzák el Nyírkarászra, és egykori nevelője sírjában helyezzék örök nyugalomra. A hamvak másik része Amerikában maradt.

Az adományozó nem céltalanul hagyta a pénzt a falura, az önkormányzat a helyi óvodát újítja fel és a kultúrház építését fejezi be belôle. A munkálatokkal jövő nyárig végeznek, s a megszépült épületek falára emléktábla is kerül. A két egyházközség a templomokat, illetve a parókiákat korszerűsíti a hagyatékból.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.