10 százalékkal csökkenhet a bérletek ára

hajléktalan
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 14. 12:39
Órákig akadályozták a Fővárosi Közgyűlés megnyitását a jelentős számú hajléktalant tömörítő A Város Mindenki Egyesület. Akciójukkal azt kívánták elérni, hogy a vársoatyák ne szavazhassák meg azt az előterjesztést, amely Budapest jelentős részéről kitiltaná őket. Miután a rendőrök kikísérték az aktivistákat, megkezdték a munkát a honatyák. Az első napirendi pont a budapesti BKV bérletek csökkentése lett.
mkr

Tarlós István főpolgármester néhány perce jelentette be, hogy eddig engedte meg a tiltakozás, azt, hogy az egyesület akció akadályozza a városvezetés munkáját, ezért előbb a rendészet munkatársait fogják felszólítani a tiltakozókat, hogy fejezzék be, majd ha ez hatástalan marad, a BRFK segítségét fogja kérni a helyzet megoldására.

Tarlós egyébként nyílt levélben inkompetensnek nevezte A Város Mindenki Egyesültet, akik szerinte valójában azt sem tudják, mi ellen tiltakoznak. "21 éve vagyok hajléktalan, ez a szervezet fővárosi hajléktalan emberekből jött létre. Nem nézhetjük tétlenül, hogy a meleg, paplanos ágyban fekvő gazdag emberek továbbra is olyan döntéséket hozzanak, amelyek végképp mélyszegénységben tartják fővárosiak ezreit - nyilatkozta a Borsnak Lakatosné Jutka, az egyesület a borsnak Lakatosné Jutka az egyesület aktivistája.

11:37

Hangversenyre kelt Tarlós a hajléktalanokkal, vagyis megkísérelte folytatni a közgyűlés munkáját. A főpolgármester gy technikusnak intett, hogy tekerje fel a hangerőt, de a tiltakozók kántálását így sem sikerült elnyomniuk. Az emberi jogok egyetemese nyilatkozatnak passzusait ismétlik órák óta a hajléktalanok. 

11:41

A rend helyreállítása érdekében Tarlós zárt ülést rendelet el, és megjelent az első ötfős rendőrosztag is az épületben. A tiltakozók ennek ellenére nem tágítanak, sőt élő lánccal vették körbe a képviselők asztalait.

11:55

Tarlós eddig bírta, rendőröket hívott a tiltakozókra. A teremben lévő mikrofonhoz lépett Nyakó Imre az V. kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti vezetője, és bejelentette, a közgyűlést zavaró akciót feloszlatja. Ennek ellenére a hajléktalanok nem mozdulnak, ezért ezekben a pillanatokban, videókamerával felszerelt rendőrök leptek a terembe, hogy rögzítsék a jogsértés tényét és egyesével megkezdjék a tiltakozók kikísérését a teremből. 

11:57

Az elsőként kivitt aktivista a lábát felemelve cipeltette ki magát a rendőrökkel. A demonstrálók kivezetése folyamatosan zajlik. 

12:05

Senki nem állt ellen a rendőri intézkedésnek - jelentette tudósítónk. A kivitt hajléktalanok adatait elkérik és felírják a rendőrök, majd közlik velük, hogy a gyülekezési jog megsértése miatt szabálysértést követtek el, ezért feljelentik őket. hamarosan az életviteli és lakhatási körülményeikhez igazított bírságra számíthatnak. Az aktivisták fejbólintással veszik tudomásul az elhangzottakat.  

12:10

"Egyelőre ennyit tudtunk tenni. de nemsokára nemzetközi szinten folytatjuk az ellenállást" - mondta lapunknak Lakatosné.  

12:30

Megkezdte a munkáját a közgyűlés. Az elrendelt zárt tárgyalást felfüggesztették, hogy a sajtó munkatársait visszamehessenek a terembe. Az első napirendi pont nem is a hajléktalankérdés lett, hanem a budapesti BKV bérletek árának mintegy 10 százalékkal történő csökkentésének megszavazása. 

 

Cikkünk folyamatosan frissül! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.