Fényes Loránd a világ legrangosabb asztrofotós-elismerését nyerte el egyik képével: a világ minden tájáról érkezett több ezer fotó közül választották az övét a Nap képének.
– Nagyon meglepődtem, amikor értesítettek. A képet júniusban készítettem Namíbiában, egy expedíció keretében – meséli a Borsnak Fényes Loránd. – Csodálatos élmény volt. A déli égbolt elképesztően tiszta az európai, fényszennyezett éghez képest. Szerencsések voltak a körülmények is.
A fotós a híres Nagy Carina-ködöt, az égbolt legfényesebb, már szabad szemmel is látható ködét fotózta le, elképesztő részletességgel. Pedig nem milliós csodamasinával dolgozik, hanem saját készítésű távcsövet használ. Képeivel már sok sikert aratott.
– Túl drágák a külföldi gyártók felszerelései, ezért magamnak állítottam össze a távcsövet szakemberek segítségével. Órákat exponálok egy-egy képért, az utómunka körülbelül tíz órát vesz igénybe. Nem könnyű, de minden pillanata megéri – lelkesedik Loránd, aki foglalkozását tekintve kereskedelmi vezető és protestáns lelkész, de munka után órákig türelmesen kémleli az eget.
A Hajógerinc csillagképben lévő ködöt 1751-ben fedezték fel a tejútrendszerben. A Nagy Carina csak a déli féltekéről figyelhető meg, Magyarországról nem látható
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.