Szörnyű dolgot tettek egy férfival a gyömrői erdőben

erdő
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 13. 12:30
Megvertek, kiraboltak, majd az autója csomagtartójába zártak egy férfit a gyömrői erdőben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
MTI

Az 54 éves budapesti férfi bántalmazása és kirablása miatt a monori rendőrök négy embert vettek őrizetbe - olvasható a police.hu-n.

A Monori Rendőrkapitányság ügyeletére egy gyömrői vadászház személyzete tett bejelentést csütörtökön dél körül arról, hogy az erdőben találtak egy személygépkocsit, amelynek a hátsó ablaka be van törve, és egy férfi kiabál a csomagtartóból. A helyszínre kiérkező rendőrök a tűzoltók segítségével nyitották ki a csomagtartót, és kiszabadították a sértettet.

A férfi a tanúkihallgatása során elmondta, hogy reggel személygépkocsival érkezett egy ismerősével a gyömrői erdőbe, ahol három ismeretlen férfi egy vascsővel többször megütötte, majd miután összekötötték a kezét és a lábát, bezárták a személygépkocsija csomagtartójába.

A férfitól elvettek három mobiltelefont és a nála lévő készpénzt. Elmondta, hogy szerinte a bántalmazásában közreműködött egy 17 éves gyömrői férfi, aki elcsalta a bűncselekmény elkövetésének helyszínére.

A rendőrök Budapesten fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalokat, két 19 éves és egy 20 éves férfit. 17 éves társuk, miután a rendőrök a lakásán keresték, önként jelentkezett a Monori Rendőrkapitányságon.

A nyomozók mind a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatásuk elrendelését, ellenük rablás miatt folytatnak eljárást.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.