Szörnyű bosszút állt az elborult ámokfutó - videó 18+

bosszú
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 03. 18:00
A 21 éves férfi a zebrán gázolta el a három srácot, akikkel előtte egy baseball sapkán vesztek össze.
Bors

A bíróság különösen kemény büntetést adhat annak a 21 éves férfinak, aki Manchesterben még tavaly augusztusban próbált meg halálra gázolni négy fiatalt a városi éjszakában. Mindezt a zebrán tette és a felvétel alapján eszébe sem jutott, hogy lassítson.

A CCTV által közzétett felvételen jól látszik, ahogy a három férfi éppen egy úton készül átkelni, amikor a semmiből megjelenik az ámokfutó Aqab Hussain, és egyszerűen beléjük hajt.

A bűnös ráadásul elhajtott a helyszínről, maga után hagyva a három áldozatot, akik közül egyikük olyan sérüléseket szenvedett, amik maradandó károsodásokat okoztak neki. Egyébként a másik két srácot is súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A gázolás hátterében egy piti bosszú áll. Azon az éjszakán két társaság szólalkozott össze. Az egyikben ott volt Aqab Hussain, a másikban pedig a három srác. Ami a legdurvább, hogy állítólag egy baseball sapka miatt kaptak össze. Végül össze is verekedtek, aminek az lett a vége, hogy a férfi beugrott a kocsijába, a többit pedig már tudjuk.

Hussain három nappal az eset után lelépett Angliából, de két hónap múlva visszatért, így már a repülőtéren letartóztatták.

Mivel a társaság negyedik tagja el tudott ugrani, “csak” három embert ütött el, de négyrendbeli gyilkossági kísérlettel vádolják.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.