A Reuters értesülései szerint a hajó egy olasz kikötő, a Lempedusa közelében süllyedt el. A fedélzeten ötszázan utaztak, főleg a polgárháború sújtotta Szíriából és Egyiptomból menekülők. A baleset következtében több százan zuhantak a vízbe, köztük harminc gyerek és három állapotos asszony.
Az olasz partiőrséget két halász riasztotta, és a jelentések szerint több száz embert mentettek ki. A nap folyamán 133 holttestet találtak a tengerben, több mint 150 embert kimentettek, de mintegy kétszázat továbbra is eltűntként kezelnek.
A több tucat holttest között egy élő nőt is találtak, akit egy mentős vett észre. A túlélőt helikopterrel szállították egy palermói kórházba, nevét nem közölték. Annyit lehet tudni, hogy Eritreából indult, és annyira legyengült, hogy csak pár szót tudott mondani angolul. A húszas évei elején járhat.
A helikopter egy nagyon fiatal várandós nőt, és egy 16 éves harmadik menekültet is Szicíliába vitt. Az ő állapotuk annyira súlyos volt, hogy újra kellett éleszteni őket. A halottnak hitt nőnek tüdőgyulladása van. Mindhárman sok vizet nyeltek, de gázolajat is, amely a hajójukból folyt ki.
Egy héten belül ez már a harmadik tragédia a térségben, ami menekülteket szállító hajóval történt, szeptember 30-án 13-an vesztek a vízbe, augusztus 10-én pedig hat bevándorló fulladt meg.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.