Aktuális

Orbán rálehelt Gandhi kezére

Bors

Létrehozva: 2013.10.26.

Orbán Viktor kézcsókot akart adni Sonia Gandhinak, a pártelnök asszony azonban elrántotta a kezét. Mindez a múlt héten, kamerák kereszttüzében történt a kormányfő indiai látogatása során.

Orbán Viktor a múlt héten Indiában járt. Találkozott Sonia Gandhival, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnökével is.

A 67 éves Gandhi ugyan Olaszországban született, ám az indiai szokásoknak megfelelően akarta üdvözölni a magyar kormányfőt. Ez egy szelíd kézfogást jelentett volna, ám a felé nyújtott női kezet Orbán azonnal meg akarta csókolni.

Csakhogy – a helyi szokások szerint –, ez nem lehetséges. Így aztán Gandhi asszony egy erős kézmozdulattal kihúzta Orbán kezéből kacsóját, még mielőtt a miniszterelnök szájával érinthette volna azt. Majd úgy tett, mintha a protokollbaki meg sem történt volna.

Az incidensen Orbán szintén megpróbált gyorsan átsiklani. Előbb nyakkendőjén igazított, majd ugyanazzal a mozdulattal zakóját simította végig két helyen.

Milyen hibát követett el? Indiában nők és férfiak soha nem érinthetik meg egymást. Ez alól egy kivétel van: ha családtagokról, rokonokról van szó. Ebbe pedig még a nők és férfiak közötti kézfogás sem fér bele, nemhogy az Európában teljességgel elfogadott kézcsók.

Gandhi – aki az 1991-ben meggyilkolt Radzsiv Gandhi özvegye, ám nem rokona a híres Mahátma Gandhinak –, gesztust gyakorolt azzal, hogy vendégét nyugatias, Indiában nem szokványos köszöntéssel, azaz kézfogással várta.

Orbán mégsem hibáztatható: azért nem, mert a Miniszterelnökség protokollosztálya készíti fel a fogadó ország európaitól eltérő szokásaiból. A kézcsók egyébként a spanyol királyi udvarból terjedt el. 

Nyilvánosan Dávid Ibolya kapta, Kaveczkyné adta az elsőt...

Egy sima. 2001, az első kézcsók. Orbán első, nagy nyilvánosságot kapott kézcsókját Dávid Ibolyának adta

Egy fordított. 2001-ben hirtelen indíttatásból kezet csókolt neki Özv. Kaveczky Imréné Mezőkövesden

A legkülönlegesebb. Idén Egerszegi Krisztina lánya, a kilencéves Zille kapta a Sándor-palotában 

Veszélyes helyek

A kézfogással tarkított kézcsókból gond legfeljebb csak az ázsiai országokban lehet.

Dél-Korában meghajlás az üdvözés fő formája, ezután egy gyors kézfogás következik, de csak a férfiak között.

Kínában a biccentés a szokás, ezután kerülhet sor, nem kötelező jelleggel a kézfogásra.

Japánban meghajlással üdvözlik a férfi vendéget, majd kezet ráznak vele, ám nem mindig néznek a szemébe. Az erős kézfogás agressziót jelent, a szemkontaktust pedig tolakodónak érzik.

Fogást keresnek

Kétfajta kézfogás létezik a protokollszabályok szerint: A gyengéd, jobb kezes európai, illetve az erős texasi. A texasinál is a jobb kezet nyújtják, de ballal is megszorítják a partner jobb kezét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004913
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004913
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya