Megbénult az Egyesült Államok

USA
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 02. 18:00
Mivel a kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzat finanszírozásáról, technikai értelemben beállt a csőd. Pénzhiány miatt nyolcszázezer embert küldtek kényszerszabadságra.
Bors

Válságüzemmódban az USA: tegnaptól leállt számos kormányhivatal, a nélkülözhetőnek ítélt alkalmazottakat hazaküldték, több mint egymillióan fizetés nélkül mennek be dolgozni, például a börtön­őrök, a határőrök és a légiirányítók.

Obama elnök a katonákhoz intézett beszédében közölte, megkapják a zsoldjukat azok, akik Irakban és Afganisztánban teljesítenek szolgálatot. Majdnem teljesen leállt a NASA, bezártak a nemzeti parkok, nem indulnak hajók a Szabadság-szoborhoz, nem nyitnak ki az állami múzeumok.

A CNN szerint három-négy hetes leállás 55 milliárd dollár veszteséget jelenthet a gazdaságnak. Utoljára 17 éve, Bill Clinton elnöksége idején mérgesedett el ennyire a helyzet, akkor 1,4 milliárd dolláros veszteséget okozott a leállás.

Ráadásul a helyzet nyugtalanító, mert Jack Lew pénzügyminiszter már korábban jelezte: október 17-étől az amerikai kormányzat ténylegesen fizetésképtelenné válhat. Ha a kongresszusban nem tudnak megállapodni a szövetségi adósságplafon megemeléséről, lehetetlenné válik új hitelek felvétele.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.