Képernyőn marad, de nem kap saját műsort Erdélyi Mónika

shopping
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 08. 17:00
Celebekkel indítja a FEM3 új realityjét, a Shopping Királynőket. Ebben kap szerepet más hírességek mellett, Erdélyi Mónika is.
Bors

Három órát kapnak, hogy egy meghatározott összegből a lehető legstílusosabban felöltözzenek, ráadásul egymást kell pontozniuk a versenyzőknek a Shopping Királynők című új műsorban. Röviden összefoglalva ez a lényege a FEM3 új valóságshowjának, amely ma este kerül képernyőre.

A korábban már bevált recept szerint ezúttal is celebekre bízzák a műsor népszerűsítését, hogy a későbbiekben valóságshow-hősök, sztárok barátnői, szebb napokat is megélt celebek, vagy civilek vehessék át a helyeiket. A FEM3 képernyőjén ezen a héten Erdélyi Mónika, Hien, Tatár Csilla, Gáspár Evelyn és Détár Enikő versengenek a legstílusosabb nő címért.

Erdélyi így újra képernyőre kerül, igaz, még mindig nem a várva várt saját műsorával. Amióta a csatorna két évvel ezelőtt nagy csinnadrattával bejelentette az érkezését, hiába vár a nagy lehetőségre. Sőt, úgy tudjuk, a szerződése időközben már le is járt a csatornánál. Legközelebb jövő tavasszal lehet majd esélye műsort vezetni, feltéve ha megszületik a műsor, aminek Mónikával lehet létjogosultsága. Addig ő csak vásárolgat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.