Miként korábban megírtuk: a munkáltatója teljesíthetetlenül alacsony, valótlan üzemanyag-fogyasztást számolt el a megtett külföldi útjai után. Ő többször kérte, hogy vizsgálják be a járművet, amit használt, mert túlfogyaszt, de ez nem történt meg.
József szerint néhány kollégától nem történtek levonások, de a munkatársainak túlnyomó többsége hozzá hasonlóan havi több ezer forinttól esett el a tarthatatlan szinten meghatározott kiindulási adatok miatt.
Volt munkáltatója a jelenleg folyamatban lévő per során azt állítja: törvény által biztosított lehetősége van arra, hogy úgy alakítsa ki a saját ösztönzőrendszerét, ahogyan neki tetszik, ugyanakkor az kétségtelen tény, hogy valótlan paraméterekkel nem okozhat kárt a munkavállalóinak.
József továbbra sem adja fel a harcot, és ha kell, a végsőkig is elmegy, hogy jogi úton kényszerítse ki igazát. Állítása szerint kollégái vele vannak. A levonások a cégnek több százmilliós megtakarítást jelentettek a sofőrök kárára.
Ha nem jár sikerrel a pereskedése itthon, kész akár Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordulni, mert az egyenlő bánásmód hiányát a munkához való joga korlátozásának tartja. Dr. Sebesi Csaba, Pintér ügyvédje szakértői bizonyítási indítványt terjesztett elő a tényleges fogyasztás megállapítása érdekében, de a bíróság egyelőre ezt még nem rendelte el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.