Hamis a választási videó?

videófelvétel
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 20. 20:30
A rendőrségi vizsgálat azt igazolja, hogy hamis, illetve manipulált az a felvétel, amit pénteken tett közzé a hvg.hu – hangzott el az M1 Híradójában.
Bors

A Híradó közölte, megkeresték a rendőrséget is, amely azt válaszolta, hogy az ügyben az eddig nyilvánosságra hozott információkon kívül továbbiakat nem közöl.

A hírműsorban azt is elmondták, hogy információik szerint a felvételen látható aktatáskás férfi, G. Róbert Baja egyik városrészében, Bajaszentistvánon lakik, a másik három férfi Baja húsz kilométeres körzetében lévő két másik településen él.

A hvg.hu-ra pénteken került fel egy videofelvétel, amelyen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, s további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és a családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra.

A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja fideszes polgármestere küldte.

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője aznap közölte, a bajai Fidesz már október 12-én büntetőfeljelentést tett a rendőrségen egy álfideszes ismeretlen ellen, aki a bajai választópolgároktól azt kérte, hogy szavazzanak a párt jelöltjére, amiért tíz mázsa fát ajánlott. A pénteken közölt videó igazolja korábbi büntetőfeljelentésük alaposságát – vélekedett.

Mesterházy Attila MSZP-elnök pénteken bejelentette: a bajai időközi választás eredményének megsemmisítését kezdeményezi a baloldali ellenzék. Azt mondta: az európai demokráciákban példátlan, hogy egy kormányzó párt a bajaihoz hasonló választási csalásba keveredjen.

A bajai 32-es szavazókörben egy hete megismételt szavazást tartottak, mert a Kecskeméti Törvényszék szerint kampánycsendsértés történt a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson. A voksolást a Fidesz jelöltje nyerte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.