Ellopták a náci bűnös holttestét

náci
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 19. 11:00
Egyre bizarrabbá fajul a háborús bűnös, Erich Priebke halála körüli történet. A volt SS-katona holtteste koporsóval együtt tűnt el.
Bors

A család ügyvédjének tájékoztatása szerint ismeretlen tettesek lophatták el a százéves korában elhunyt Erich Priebke koporsóját egy olasz kisvárosból - a férfi holttestével együtt.

A férfi alig egy hete hunyt el, korábban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mivel kitervelt és végrehajtóként is részt vett egy 1944. március 23-i mészárlásban, amelyben 335 túszt végeztek ki.

A volt náci katona koporsója feltehetően kedden éjszaka tűnt el Albano Laziale-ból, azóta sincs nyom, hol lehet. Priebke ügyvédje szerint a temetés miatt összecsapások voltak neonácik és ellentüntetők között. Állítása szerint egy harminc fős csoport vihette magával a koporsót a templomból, ahonnan egy repülőtérre kerülhetett.

"Hogy lehet az, hogy ebben az országban egy koporsóban egyszerűen eltűnik egy halott a szertartás alatt? Magyarázatot követelünk" - panaszolta Giachini, az ügyvéd.

A jogász arra is emlékeztetett: a férfi szeretett volna Argentínában, a felesége mellett nyugodni, de az olasz hatóságok ezt sem tették lehetővé. Korábbi lakhelyein, német városokban azért nem nyugodhatott volna, mert attól tartottak, zarándokhellyé válik a sírhelye.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.