Elza nem érzékeli, hogy megnőtt: nyolcvankilósan éppen úgy ugrik gondozója, Pullai Béla nyakába, mint egy évvel ezelőtt, amikor még egy aranyos kiscica volt. S ha vele van, nem akarja elengedni.
Kétszer is meggondolja Pullai Béla, a Kecskeméti Vadaskert igazgatója, hogy bemenjen-e az egyéves oroszlán, Elza kifutójába. Nem mintha félne kedvencétől, hiszen ő etette cumisüvegből.
– Kicsit megnőtt – nézi szeretettel Elzát az igazgató. – Már csak az oroszlánházba merek bemenni, ugyanis nem akar elengedni. Visszatartana, örökké csak játszani akar velem, és a kifutóban 20–25 métert is meg kell tennem a kijáratig. Közben elém áll, és már kissé agresszív.
Elza tavaly novemberben született. A testvére elpusztult, az anyja nem etette őt. Ekkor vette magához az irodájába az igazgató, akinek gyermekkori álma teljesült ezzel. – Kedvenc könyvem volt az Oroszlánhűség. Mindig arra vágytam, hogy saját oroszlánom legyen – meséli Béla.
Még technikumba is beiratkozott Elza miatt: vadgazdálkodást tanult, így engedélyt szerzett a veszélyes állat gondozására. Tizennyolc hónapos koráig akar bejárni csemetéjéhez, addigra Elza másfél mázsás lesz.
– Úgy viselkedik, mint egy nagy cica. Önfejű, de imád. Ahogy rám ugrik, finoman végigharapdál, de karcolást sem ejt rajtam. Gyönyörű, hátborzongató érzés. Tisztában van azzal, milyen iszonyatos ereje van, de velem szemben visszafogja magát – lelkesedik nevelt oroszlánjáért Béla.
