Egy lányért gyilkolt a 17 éves tini

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 28. 18:00
Féltékenységből késelt halálra egy 18 évest egy 17 éves fiú. A fiatalok egy lányon vesztek össze, meg akartak verekedni a kegyeiért, de a 17 éves tini késsel érkezett a bunyóra, és több szúrással halálra sebezte társát, majd elmenekült.
Bors

A fiatalok még 2012 októberében vesztek össze egy lány miatt, akit mindketten szerettek volna meghódítani - olvasható az MTI-n. A 17 éves és 18 éves fiúk ezért megbeszélték: megverekszenek a hölgy kegyeiért. A 18 éves fiú a megbeszélt időpont előtt pár órával el is ment egyik barátjával későbbi gyilkosához, akivel verekedni kezdtek.

A tusa közben azonban 17 éves ellenfele egy - korábban magához vett - kést rántott elő, amivel először hasba, majd hátba is szúrta vitapartnerét. A sérült fiatal megpróbált elmenekülni, de a másik fiú utána ment, és megfenyegette, majd magára hagyta vérbe fagyott társát, és elmenekült. A fiatal olyan súlyosan megsérült a támadás során, hogy az úton meghalt. Gyilkosa ezután hazaszaladt a püspökladányi házukba, a kést a padlásra elrejtette, majd menekülni próbált. Útközben azonban meggondolta magát, és Szolnoktól visszafordult, végül pedig feladta magát. Az ügyet első fokon tárgyalják:

– A férfit emberöléssel vádolják. Az első tárgyalási napon a vádlott vallomásában beismerte tettét, de azt állította, hogy nem akarta megölni a fiút - nyilatkozta az MTI-nek Veszprémyné Szajkó Márta, a Debreceni Törvényszék sajtótitkára. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.