Azok, akiket ötéves koruk előtt elfenekeltek, nagyobb eséllyel lettek agresszívek, illetve hajlamosabbak az iskolai szabályok áthágására – akár alkalomszerű, akár rendszeres fenyítésről volt szó. Elizabeth Gershoff, a Texasi Egyetem neveléstudományi szakértője ezt azzal magyarázza, hogy az ütés, bárhová irányul is, agresszív problémamegoldási modellt ad.
– Nem értek egyet a testi fenyítéssel, legyen szó akár egy fenékre csapásról, pláne öt éven aluli gyerekek esetében – szögezte le Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke. – Minden helyzetet meg lehet oldani, kérdés, hogy a szülők mennyire türelmesek – vélekedik. A gyermekpszichológus azt mondja: a gyermek későbbi agresszív viselkedése azt mutatja, hogy mit kódoltak belé a szülei.
– Természetes, hogy a gyermek agresszíven lép majd föl egy adott helyzet megoldása érdekében, ha a szülei nála is így cselekedtek. S itt nem csak a testi fenyítésre kell gondolni: az erős, indulatos hang, az ijesztő gesztikuláció ugyanúgy félelmet gerjeszthet, lehet, hogy rosszabb két pofonnál is – fejtette ki Királymezei Ágnes, aki ugyanúgy elzárkózik a testi fenyítés bármely formájától.
– A szülő tehetetlenségét jelzi, ha odáig fajul a dolog, hogy kezet emel a gyerekre, ez az ő személyiségéből eredő probléma, következésképp önmagát kell nevelnie.
Mit tegyünk?
A gyermekpszichológus szerint az a fontos, hogy a gyermeket kizökkentsük a „mókuskerekéből”.
– Megtanulja, milyen viselkedése milyen reakciót vált ki, és ezzel operál. Újra meg újra elköveti ugyanazt, ha tudat alatt bosszantani akarja a szülőt. Ezt a mókuskereket addig fogja hajtani, amíg ki nem zökken belőle. Ha a szülő letérdel a gyermek elé, határozottan megfogja a két vállát, és megrázza kicsit, szó szerint kizökkentheti. A lényeg, hogy legyen olyan eszköz a tarsolyban, amitől a gyermek megérti: „ez a mókuskerék nem forog tovább”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.