Ütötték, rúgták a férfit, majd elégették a ruháit

összeverték
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 26. 20:30
Két férfi és fiatalkorú társuk rabolt ki egy gyalogost Bakonyszombathelyen. Az áldozatot ütötték, rúgták, letépték, majd elégették a ruháját. A rablótriót három órán belül elfogták.

A három fiatal - a 23 éves B. Róbert, a 19 éves B. Alex és fiatalkorú társuk - hajnalban támadták meg a haza felé sétáló áldozatukat. A gyalogost először ütlegelni kezdték, majd összerugdosták, a ruháját letépték, amit a bűncselekmény után elégettek, írja a police.hu.

Miután a férfit agyba-főbe verték, elvették a nála lévő értékeit: pénzét, telefonját, sőt, még a bakancsát is, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrséget azonnal értesítették a bűncselekményről, a rendőrök negyed órán belül elfogták a trió két tagját, míg a harmadik fiatalnak sikerült elmenekülni, igaz, nem sokáig, ugyanis őt is felkutatták három órán belül.

A három fiatal ellen csoportosan elkövetett rablás miatt kell felelnie:

– B. Róbertet, B. Alexet és fiatalkorú társukat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésükre a bíróság 26-án előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.