Tavaly december 12-én összeomlott a nagykállói Kucskár család élete. A 17 éves Renáta, egy évvel fiatalabb öccse és a lány barátja súlyos autóbalesetet szenvedtek. Kocsijukkal megcsúsztak a jeges úton Nagykálló és Biri között, és egy szemből érkező kisbusznak csapódtak. Mindhármukat úgy kellett kivágni a roncsból, életveszélyesen megsérültek. Az autót Reni barátja vezette.
– Senkinek nem kívánom azt az érzést, amikor közlik, hogy mindkét gyerekem kómában fekszik – emlékszik könnybe lábadt szemmel Renáta édesapja, János. – Annyi helyen sérültek meg, hogy felsorolni is sok. A fiam, Jani egy hét után felébredt a kómából, de Reni azóta sem.
A fiatal lányon több agyműtétet végeztek, az orvosok sem tudják megjósolni, mikor ébred fel.
– Ha szeretne valamit, pislant a szemével, és sok mindent megért, mégis olyan, mintha nem ebben a világban lenne – teszi hozzá az édesanyja. – Tudjuk, mikor mire van szüksége, ki az, akinek örül, és mikor fáj valamije. Akkor bizakodhatunk, ha magától felemeli a kezét vagy a lábát.
A család mindent elkövet, hogy Renit sok inger érje, úgy kezelik, mintha ébren lenne. Beszélnek hozzá, végtagjait tornáztatják, és nem hagyják egyedül. Ugyanolyannak látják, mint a balesete előtt, életvidám, mosolygós lánynak, aki maga is sokat jótékonykodott, és mindenki szerette. Barátja, Zoli is rendszeresen segít az ápolásában.
– Bevallom az első napokban meg tudtam volna ölni Zolit, hiszen ő vezette a kocsit, de megbocsátottunk neki. Azóta is a lányunk mellett van, családtaggá vált – vallja az apa.
Gyakran meglátogatják barátai a középiskolából, ajándékokat visznek neki. Van, aki műanyag palackot, kupakot, papírhulladékot gyűjt, hogy ezzel is segítsen a családnak előteremteni az ápolásra szükséges költségeket, ami havonta százezer forint.
Aki szeretne segíteni
Reninek gyógyszerekre, gyógyászati eszközökre, gyógytornára van szüksége. Aki bármivel tudna segíteni a családnak, a 11773449-01621279-es számlaszámon megteheti.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.