Számítógépezés közben szúrta le apját

Salgótarján
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 13. 14:30
A salgótarjáni férfi már másodszor sebesítette meg apját hasonló módon. A többször megszúrt áldozat maga értesítette a rendőrséget.
Bors

Őrizetbe vettek egy salgótarjáni férfit, aki konyhakéssel megszúrta édesapját - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel.

Horváth Zsófia elmondta, a 28 éves V. Tamás szerdán otthonában bántalmazta 48 éves édesapját. A fiú a szobában az ágyon ülve számítógépező apját azzal fenyegette, hogy megöli, majd egy konyhakéssel többször megszúrta.
    

V. Tamás a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint szeptember 6-án hasonló körülmények között ugyancsak megsebesítette apját, de akkor a sértett nem tett bejelentést - tette hozzá a sajtóügyeletes.
    

A gyanúsított ellen emberölés kísérlete miatt indítottak eljárást, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését.
    

A 48 éves férfi sérüléseiről a rendőrség nem adott tájékoztatást. Az MTI úgy tudja, hogy a férfit a mentők látták el, és ő maga értesítette a rendőrséget.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.