Sorozatunkban még nem ejtettünk szót a szomorú történet egyik kulcsszereplőjéről, a szegény kislányról, aki fül- és szemtanúja volt a borzalmas eseményeknek, és aki nélkül talán sohasem derül fény a kegyetlen bűntényre. K. Adrienn és M. Zoltán gyermeke, a 13 éves Cintia szerette a családdal egy fedél alatt élő Rékát, aki a kínzásait megelőző időszakban gyakran elkísérte őt az iskolába, és néha úgy gondoskodott róla, mintha a saját testvére volna.
Cintia értelmes lány, jól tanult, pedig családi környezete a legnagyobb jóindulattal sem volt ideálisnak nevezhető. Bár a gyanúsítottak szerint a kislány nem láthatta Réka kínzását, a meggyötört lány sérüléseinek jellegéből fakadóan egészen biztos, hogy a tortúra hangjait, a sikolyokat hallotta. A Bors információi szerint egy alkalommal tanúja volt, amint a megvert Rékát egy lepellel letakarva egy székbe ültették.
A lány kezéről addigra már fogóval kitépték kínzói a körmöket, Réka végtagjai kilógtak a lepel alól, és Cintia látta a szörnyű sérüléseket. Ettől a képtől nem tudott szabadulni, és majd egy évvel Réka halála után megtörte a hallgatást. Levelet írt a rendőrségnek, tulajdonképpen ő buktatta le a családját.
Úgy tudjuk: a kislányt nevelőszülőknél helyezték el. Azonban az elmúlt időszakban kiütköztek rajta az elszenvedett pszichés sérülések, és ő is agressziót mutatott egy nála kisebb gyermek iránt. Így a nevelőszülők már lemondtak róla, állami gondozásba került. A bíróság várhatóan zárt tárgyaláson fogja őt meghallgatni az eseményekről.
Végezetül felmerül a kérdés: elkerülhető lett volna Réka halála, megállíthatta volna bárki is a kínzókat? A Bors információi szerint maga az áldozat is többször megszabadulhatott volna sanyargatóitól. Egyszer vámhivatalban kellett megjelennie, egy kisebb súlyú bűncselekmény ügyében volt beidézve. Akkor már jól láthatóak voltak bizonyos sérülések, a vámosok rá is kérdeztek eredetükre.
Ő azt mondta, hogy a volt barátja okozta féltékenységében, nem árulta el K. Adriennéket. Másik alkalommal Sz. Zoltánhoz szállt ki a rendőrség a battonyai lakáshoz, a többiek pedig ráparancsoltak Rékára, hogy bújjon az ágy alá, ne lássák meg őt a rendőrök. A lány gondolkodás nélkül elrejtőzött. Réka érzelmileg függött bántalmazóitól, kínzását elfogadta mint jogos büntetést. Halála előtt testileg és lelkileg is annyira megtörték, hogy akarat nélküli báb vált belőle.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.