Orvosi hanyagság segíti az ittas szlovák gázolót?

orvosi hanyagság
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 06. 11:00
Két órával a baleset után vettek csak vért Eva V.-R.-től, akit négy ember halálát okozó ittas járművezetéssel vádolnak. A második vérvételt szignáló orvos meg sem vizsgálta őt.
mkr

Akadályozza a bizonyítási eljárást, hogy a hatvani kórházban komoly időveszteséggel vettek vérmintát Eva V.-R.-től, a 37 éves szlovák milliárdosnőtől, akit az ügyészség négy ember halálát okozó ittas járművezetéssel vádol – derült ki az ügy tárgyalásán.

Eva rezzenéstelen arccal érkezett a terembe. Látszott, a luxust a rácsok között is szereti: csuklóján egymillió forintnál is drágább Rolex órát villantott.

Fülöp Ágnes bírónő kérdéseire az első vizsgálatot végző Dr. Tóth Róbert nem tudta megmondani, miért 6 óra 40 perckor, két órával a baleset- és félórával az asszony beszállítása után vettek csak vérmintát, majd újabb félórával később lett meg a vizeletminta.

– Utóbbi esetben az inger hiánya kizárja a kényszermintavételt – magyarázta az orvos.

A nőt kórházba szállító mentőápoló, Korsós Attila elmondta, aromásnak érezte Eva leheletét. – Ez származhat alkoholtól, cukorkától, de jelezhet cukorbetegséget is – magyarázta a szakember, aki közölte: érzékelését elnyomta az áldozatokból áradó égett hús szaga.

– A vérminták alapján a baleset időpontjában a vádlott vérében 1,55 gramm/liter volt az alkohol koncentrációja, ez nem felel meg a gyanúsított állítása szerint elfogyasztott mennyiségnek – szögezte le a Bűnügyi Szakértői Kutatóintézet tanúskodó képviselője. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.