Nyakláncért fojtogatta az idős hölgyet a budapesti férfi

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 23. 18:00
Szolgálaton kívüli rendőrök fogták el azt a férfit, aki három nappal korábban bűncselekményt követett el. Mindkétszer idős asszonyokat rabolt ki.
Bors

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága kifosztás miatt folytat eljárást S. István 26 éves, valamint kifosztás és rablás bűntett miatt folytat eljárást S. Tamás 24 éves budapesti lakosok ellen.

A férfiak 2013. szeptember 19-én 11 óra körüli időben a Budapest XXI., Vénusz utcai buszvégállomáson várakozó idős hölgy táskáját kirántották kezéből, majd elmenekültek a helyszínről.

A bejelentést követő rövid időn belül a két férfit a kerületi rendőrök elfogták, őrizetbe vették, majd gyanúsítottak kihallgatását követően előterjesztésték előzetes letartóztatásukat. S. Istvánnal szemben 2013. szeptember 22-én a kényszerintézkedést elrendelték, azonban a bíróságról szabadon távozó S. Tamás a tárgyalás napján, 2013. szeptember 22-én 13 óra körüli időben a Budapest XXI., Szabadság utca egyik padján pihenő 70 éves sértett mögé lépett, őt fojtogatni kezdte, majd a nyakában lévő arany nyakláncot letépte, azzal el akart menekülni a helyszínről.

A sértett kiabálását két szolgálaton kívüli rendőr meghallotta, akik az elkövetőt a közelben elfogták. Velük szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek S. Tamás előzetes letartóztatásának indítványozására - írja a Police.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.