Aktuális

Kegyetlen kínhalálra ítélték a 81 éves beteg nőt

Bors

Létrehozva: 2013.09.17.

A nyugdíjas Gloria többszörös agyvérzés és demencia miatt teljeskörű ellátásra szorult, szociális munkások gondoskodtak róla, naponta négy alkalommal. Ám amikor az illetékes központot bezárták, elfelejtették a nénit, aki kilenc napig sem enni, sem inni nem kapott, és gyógyszereit sem tudta bevenni. Rettenetes állapotban fedezték fel és már nem tudták megmenteni.

Az özvegy Gloria Foster Surreyben élt, egyedül és meggyengült egészségi állapota miatt folyamatos szociális felügyeletre szorult. Miután demenciája egyre jobban elhatalmasodott rajta, illetve több agyvérzésen is átesett, a 81 éves asszony már nem volt képes sem egyedül felkelni, sem elllátni magát.

Mivel jó anyagi körülmények között élt, egy magáncéggel kötött szerződést, amely biztosította számára a napi négyszeri látogatást. Gloriának segítségre volt szüksége, hogy fel tudjon kelni az ágyból, de a nővérek öltöztették, etették, itatták és a gyógyszereit is ők adták be neki, írja a Daily Mail.

A baj akkor történt, amikor a Carefirst24 nevű ügynökséget bezárták, így a velük szerződött 49 beteg ellátás nélkül maradt. A bezárás előtt a cég értesítette a városi tanácsot, hogy gondoskodjanak a szóban forgó idős emberek további gondozásáról, ám Gloria neve kimaradt a listáról.

A tanács szociális osztályán dolgozó illetékes azt feltételezte, hogy ha az idős nő maga finanszírozza a saját ellátását, akkor az ügynökség megszűnése után majd egy másik céggel megoldja azt. Mivel el sem olvasta Gloria egészségügyi anyagát, nem tudta, hogy a nő súlyos demenciában szenved, és képtelen bármit elintézni. Végül aztán fel sem hívták, hogy tájékoztassák a változásról, a szociális munkás pedig elutazott nyaralni.

Szerencsétlen Gloria így teljesen magára maradt, és fogalma sem volt arról, hogy hiába várja a nővéreket. Kilenc napig élt étlen-szomjan, gyógyszerei nélkül, valószínűleg kétségbeesve.

Egy körzeti nővér talált rá, amikor az aktuális vérvétel miat felkereste, és ledöbbent azon, ahogy az idős nőt találta. Gloria öntudatlanul feküdt, félig lelógva az ágyról, amit vizelet és fekália borított, és a szája cserepesre száradt. Ekkor már annyira alacsony volt a vérnyomása, hogy a pulzusát sem lehetett kitapintani.

Kórházba vitték, de már annyira kiszáradt és tönkrement a szervezete, hogy nem tudták megmenteni.

A szociális munkás, akinek a figyelmetlensége Gloria kínhalálához vezetett, először megpróbálta meghamisítani a jegyzőkönyveket, és úgy feltüntetni, mintha megpróbálta volna elérni a nőt telefonon, de sikertelenül. Végül bevallotta mulasztását, így őt és felettesét is elbocsátották.

A városi tanács elnézést kért a rettenetes hibáért, a rendőrség pedig lezárta az ügyet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714995018
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714995018
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714995018
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egyszer talán megadatik, hogy ne csak 3 hónapig legyek édesanya" – Vajna Tímea fájdalmas vallomása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714995018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika