Kamionnal vitte a milliós lopott holmit

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 30. 19:00
Több millió forint értékű konzervet, szeszes italt és háztartási berendezést fújt meg kamionjával egy 35 esztendős nyíregyházi férfi. R. Norbertet az eltűnt cuccokkal együtt találták meg.
S. D.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást még február 20-án 35 éves nyíregyházi R. Norbert ellen. A férfi egy lopott forgalmi rendszámmal ellátott kamionnal vállalt árufuvarozást álnéven, írja a police.hu.

– R. Norberttel a gyanútlan vállalkozók gond nélkül megegyeztek: legutóbbi “munkája” során egy tyukodi telephelyről kellett elszállítania közel négymillió forint értékű konzervet. A szállítmányt azonban nem a rendeltetési helyére vitte – tájékoztatta lapunkat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A megkárosított cégvezetők bejelentést tettek, a nyomozók adatgyűjtés közben pedig szimatot fogták: a kamiont és az eltulajdonított rakományt egy Vaja külterületén lévő gazdasági telephelyen találták meg, ahol nem csak a konzervek, de a szeszes italok és a háztartási berendezések is több millió forint értékben álltak hegyekben. R. Norbertet még a telephelyen elfogták és őrizetbe vették.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság Vizsgálati osztálya a csalás bűntett elkövetése miatt indított nyomozást lezárta. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték meg hétfőn a Mátészalkai Járási Ügyészségnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.