Így bulizott Soros és 40 évvel fiatalabb neje

Soros György
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 22. 11:00
Ismét nős ember lett Soros György. A 83 éves magyar származású milliárdos üzletember a nála több mint negyven évvel fiatalabb Tamiko Boltont vezette oltár elé szombaton.
Bors

A buli már pénteken elkezdődött, akkor a New York-i Modern Művészetek Múzeumában tartottak fogadást a közös vacsora után. A boldogító igent Soros házában, Bedfordban, a New Yorktól alig egy órányira lévő városkában mondták ki.

Ötszáz vendéget hívtak a lagzira, ott volt Soros mind az öt gyermeke, akik az előző házasságaiból születtek. Az ételeket a koppenhágai Geist Étterem főszakácsa, Bo Bech készítette.

A lagziban Soros jó barátja, Fischer Iván zeneszerző is előadott a Budapesti Fesztiválzenekar kíséretében. A buliban ott volt a pénzügyi és politikai világ krémje, többek között a világbank elnöke, Jim Yong Kim, Nancy Pelosi, az amerikai képviselőházból, illetve a libériai és az észt elnökök, valamint Edi Rama albán kormányfő.

Soros és Bolton 2008-ban, egy vacsorán találkozott egymással. Eljegyzésüket tavaly jelentették be. A pár nem fogadott el ajándékokat, arra kérték a vendégeket, alapítványokat támogassanak. Soros korábban kétszer nősült, 1960-ban és 1983-ban is csapott már lagzit. Mindkét házassága több mint húsz évig tartott.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.