Amanda Lindhout-ot és szerelmét, Nigel Brennant 2007-ben rabolták el szomáliai kalózok és 15 hónapok keresztül fogságban tartották őket. A pár, megrázó vallomást tett rettenetes élményéről – írja a Daily Mail.
Az asszony elmondása szerint a terroristák naponta csoportosan megerőszakolták, barátját pedig több alkalommal arra kényszerítették, hogy orosz rulettet „játsszon”. Lindhout a sorozatos nemi erőszak következtében teherbe is esett és egy kisfiúnak adott életet. A gyereket azonnal elvették tőle és soha többé nem látta.
A mindennapos brutális verések is hozzátartoztak a fogságban eltöltött időszakhoz, ráadásul a párt éheztették is. Végül több mint egy évvel elrablásuk után elkeseredett lépésre szánták el magukat és úgy döntöttek, akár az életük árán is, de megpróbálkoznak a szökéssel. Tervük csodával határos módon sikeres volt és sikerült megmenekülniük.
Az asszony végül könyvet írt borzalmas élményiről, hogy ezzel is segítsen felhívni a figyelmet arra, milyen brutalitásnak vannak kitéve a nők Afrika bizonyos területin.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.