A tatabányai társasház lakói szerda este üvegcsörömpölésre figyeltek fel, s nem is haboztak: rögtön tárcsázták a 107-et - adta hírül a kemma.hu.
A kékruhások gyorsan, de csöndben közelítették meg a helyszínt, mert tudták, hogy az elkövető még a lakásban tartózkodik. Hogy biztosan bűncselekmény elkövetése közben érjék tetten a 19 éves V. Tamást, a zsaruk ugyanazon az úton mentek be a lakásba: bemásztak a betört erkélyajtón, majd egy belső szobában megtalálták a gyanúsítottat, aki ekkor éppen egy szekrényben kutakodott.
V. Tamás azt mondta a rendőröknek, hogy ő a lakás egyik lakója, de arra a kérdésre már nem tudott értelmes magyarázattal szolgálni, hogy akkor miért az erkélyen át, az ajtót betörve „ment haza” és miért kutatta át a szekrényeket.
V. Tamást a Tatabányai Rendőrkapitányságon állították elő, ahol őrizetbe vették, és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.