Három évvel ezelőtt a Bors írta meg, hogy Gyurcsány Ferenc kezéről eltűnt a jegygyűrű. Akkor a volt miniszterelnök a kerti munkával magyarázta az ékszer hiányát, s néhány nap múlva már ismét gyűrűvel az ujján jelent meg. Gyurcsány mindig a bal kezén hordta a gyűrűt, amely mostanra megint eltűnt. Sőt! Utánanéztünk, s kiderült: 2013-ban már nem fedezhető fel a politikus fotóin a házasság szimbóluma.
Közben pedig olyan pletykák kaptak szárnyra, amelyek szerint a volt kormányfő és Dobrev Klára házassága megromlott, sőt: Gyurcsány félrelépett egyik párttársával. – Nem hordok karórát, nyakláncot sem. Kényelmi szempontokból vettem le a gyűrűt, nem is emlékszem, mikor. Egyébként Kötcsén van, és még Klára sem vette észre az „eltűnését”. A mi házasságunknak, szerelmünknek nem ez adja az erejét.
– Kiegyensúlyozott és jó házasságban élünk, nincs semmi probléma. Egy nap legalább tízszer beszélünk egymással telefonon. Hallottam a Vadai-féle pletykákat (Gyurcsányt a párttársával, Vadai Ágnessel boronálták össze – a szerk.), és azt kell mondjam, jókat röhögök rajtuk – mondta a Borsnak Gyurcsány.
– Ha Klára egyszer is szóvá tenné, azonnal visszavenném. Az ország lakosságának 99 százaléka ismer. Ha bármi gond lenne a házasságommal, akkor már mindenki tudná, nem tudnék elbújni – magyarázta a volt miniszterelnök. Rákérdeztünk, hogy akkor miért nem látni őket együtt hónapok óta nyilvánosan.
– Moziba, színházba rendszeresen járunk együtt. Ahogyan politikai rendezvényekre is. Szombaton például együtt megyünk a nagygyűlésre. Klára döntése volt, hogy ő most inkább szeretne a háttérben maradni, nem tetszik neki az, ami most a politika világában zajlik. Én pedig nem fogom erőltetni – felelte a politikus.
2013. júniusában is üres a bal kéz
Dobrev Klára szintén cáfolta, hogy gond lenne a kapcsolatukkal. Szerinte az is állhat a gyűrű eltűnése mögött, hogy túl jól sikerült a nyár, a szabadság, ezért szorulhat kissé az ékszer. – Épp a napokban eszméltünk rá, hogy 19 éve vagyunk együtt. És vannak még közös terveink a következő 190 évre is, úgyhogy nem kell aggódni – mondta Gyurcsány felesége.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.