Fél oldalát már elvitte szörnyű betegsége, mégis boldog - durva fotók

boldogság
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 30. 15:00
A 31 éves Ashley egy ritka kórban szenved, amely miatt hamarosan saját testének foglya lesz. Egyik oldalon már amputálták a vállát és a karját, és a lába is használhatatlanná vált. Ám ő annak ellenére boldog, hogy tudja, szörnyű szenvedés és halál vár rá, hiszen betegségére nincs gyógymód.
Bors

Az essex-i születésű, ma már amerikai állampolgárrá vált Ashley Kurpiel egy olyan betegségben szenved, amely mindössze 700 embert érint világszerte. Az úgynevezett progresszíven elcsontosodó fibrodiszplázia egy genetikai rendellenesség, ennek következtében a szervezet izmai és inai csontokká válnak, így végül a beteg szinte szó szerint kővé válik.

A 31 éves nőnél már három évesen diagnosztizálták a betegséget, ám nem elég korán, hiszen addigra a karjában megindult csontosodási folyamat téves orvosi döntéshez vezetett. A szakemberek akkor még rákra gyanakodtak, ezért a kislány jobb karját és vállát is amputálták, mint később kiderült, feleslegesen.

Ashley tisztában van vele, hogy hamarosan élő szoborrá válik, ám nem hajlandó feladni. Bár a folyamat egyre előrehaladottabb, ő maximálisan ki akarja élvezni az életet, és megpróbálja mindennek a pozitív oldalát nézni.

- Vannak olyan fibrodiszpláziás betegek, akik ebben a korban már teljesen lemerevedtek, és az állkapcsaik is mozgásképtelenné váltak. Nem tudnak mozogni, és beszélni is csak a fogaik mögül tudnak, szóval én elképesztően szerencsés vagyok - meséli a Daily Mail cikkében.

Bár a betegség lefolyása nála lassabb a szokottnál, az első komolyabb tünetek, amelyek már a mozgását is befolyásolták, már tinikorában jelentkeztek Ashley-nél. Ám egészen 2006-ig viszonylag akadálymentesen tudott élni, egy karral is.

Ekkor súlyos autóbalesetet szenvedett, és bár megúszta csonttörések nélkül, a jobb lábát ért zúzódás súlyos következményekkel járt.

- Az orvosom figyelmeztetett, hogy már a legkisebb behatás is elindíthatja a csontosodást, így fel voltam készülve a legrosszabbra - mondja Ashley, akinek végül 2007-re végleg megkövült a jobb lába, így egy speciális cipőt visel, hogy valamennyire még képes legyen járni.

Azonban még most sem tételkedik, szörfözni tanul, speciális kerekesszékben sportol, emellett teljes állásban a betegségben szenvedők és amputáltak nagyköveteként tevékenykedik, és hamarosan egy karibi hajóútra indul, 100 végtag nélküli emberrel együtt. 

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.