Fejbelövéssel fenyegették a harkányi kórház igazgatóját

PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 26. 19:00
Halálos fenyegetést kapott dr. Péter Iván, a Zsigmond Vilmos gyógyfürdőkórház igazgatója. A Dunántúli Napló forrásai szerint a veszélyes fenyegető egy külföldi banda tagja lehet.

Az igazgató először augusztusban kapta a fenyegetéseket - értesült a Dunántúli Napló. Dr. Péter Ivánnak azt javasolták a rejtélyes alakok, hogy “ne kavarjon tovább Harkányban, mert előbb-utóbb bajba került” és “100 ezer forintért bárkit megölnek”, de hozzátették azt is: “volt már olyan, akit a mohácsi szeméttelepen találtak meg, golyóval a fejében”.

A Dunántúli Napló biztos, rendőrségi forrásból úgy tudja: a titokzatos fenyegető egy - Baranyában is gazdasági érdekeltséggel rendelkező - külföldi csoport egyik tagja lehet. A lap ezen kívül úgy értesült: ha ténylegesen azok az emberek küldték a halálos fenyegetést, akkor nem árt, ha a doktor úr óvatos lesz az elkövetkezendőkben.

A lap felkereste az ügyben érintett igazgatót, aki elismerte, hogy valóban megkapta a fenyegetéseket, azonban azt nem tudja, miért is kaphatta őket, de az bizonyos, hogy az igazgató feljelentésével nyomozás van folyamatban az általa igazgatott kórház korábbi szerződéseivel kapcsolatban. A rendőrség addig is zaklatás miatt nyomoz. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.