Divatcég büszke a most szabadult Zuschlagra

farmer
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 26. 11:00
Zuschlag János, egykori szoci politikus múlt hét szerdán szabadult a börtönből, azóta csak egyszer látták nyilvánosan, amikor farmert vásárolt Kiskunhalason. Még a márka is beszámolt erről.
Bors

Hét napja otthon van Zuschlag János, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője. Múlt hét szerdán engedték ki a kecskeméti börtönből, miután letöltötte hatéves börtönbüntetését. Bár információink szerint tervbe volt véve, hogy már kijövetele napján ad interjúkat, ez elmaradt.

Zuschlag azóta sem adott magáról életjelet, Facebook-oldalát azonban néhányszor frissítette. Több ismerőse is üdvözölte a politikust, van, aki evésre és ivásra buzdította a hozzászólásában, mások pedig sok sikert kívántak neki az újrakezdéshez.

A közösségi oldalra új képeket is töltött fel magáról, például azt, amelyik a szabadulása pillanatát örökítette meg, valamint a halasmédia.hu fotóját, amelyen az látható, hogy Kiskunhalason épp farmert vásárolt, ide vezetett az első útja a börtönből.

Zuschlag a képek alapján egy Devergo márkájú nadrágot vett, ennek ára 20 és 27 ezer forint között van, típustól függően. Megkerestük a boltot, de ott nem kívántak nyilatkozni a dologról, viszont a híres vevőről a farmermárka magyar Facebook-oldalán is beszámoltak, ahová az alábbi címmel került ki a cikk: Napi csemege.

Információink szerint egyébként Zuschlag szabadulása óta Kiskunhalason tartózkodik. Úgy tudjuk, hogy az egyik kereskedelmi csatorna már felvette a kapcsolatot vele, hogy egy beszélgetős műsorban számoljon be börtönélményeiről.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.