Az orvosok is csodának tartják, hogy Kirsty Howard még életben van. A lány olyan elképesztően ritka fajta szívrendellenességgel született, aminek a mai napig nincs neve az orvostudományban, írnja a The Sun.
Mindenki, aki megvizsgálta a gyereket, biztosra vette, hogy legfeljebb pár évig élhet - a legoptimistább jóslat négy, legfeljebb öt évet adott neki. Így aztán egészen hihetetlen, hogy Kirsty dacolva minden előrejelzéssel nemrégiben megünnepelhette a 18. születésnapját, immár bőven több mint tíz évvel túlélve a halála megjósolt dátumát.
A fiatal lány most is bármelyik pillanatban meghalhat, bajára ugyanis, bár szinten tartó gyógyszereket szed, nincs megoldás. A lány gyerekkora óta egy húsz kilós oxigéntartályhoz van kötve, és gyakran kell kórházba is mennie, hogy rendkívül gyenge csontjait erősítsék, vagy a betegségével járó különböző szövődményekből kigyógyítsák. De ettől eltekintve azt mondja, igyekszik ugyanolyan életet élni, mint kortársai.
A szülinapján például még egy kis alkoholt is ivott, igaz, a gyógyszerei miatt épp csak egy korty engedélyezett. Amúgy iskolába jár, sokat számítógépezik, tévézik, a barátaival lóg, és szeretne egyszer végre egy éjszakai szórakozóhelyre is eljutni és bulizni, mint a többiek. Arról is álmodozik, hogy egy napon férjhez megy.
Kirsty Nagy-Britanniában amúgy ismert ember - nemcsak azért, mert tizenkét éve David Beckhammel fotózkodott és afféle kabala-gyereke volt az angol csapatnak, de azért is, mert kicsi kora óta fáradhatatlanul részt vesz jótékony tevékenységekben, hogy a hozzá hasonló nehéz sorsú embereken segítsen.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.