Agyonszúrhatta férjét az 57 éves nő - videó

beismerő vallomás
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 08. 14:00
Férje megölésével gyanúsítanak egy 57 éves lábatlani nőt, aki a rendőrségen beismerő vallomást tett.
Bors

Szúrt sebbel feküdt ágyában a 63 éves sértett, a halálos sérülést a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a feleség ejtette rajta, írja a police.hu.

Az Országos Mentőszolgálat munkatársai érkeztek meg elsőként a lábatlani lakáshoz 2013. szeptember 7-én délelőtt, őket az 57 éves asszony értesítette a halálesetről szomszédján keresztül. A rendőrséget a mentősök riasztották, hogy feltehetően többről lesz szó természetes halálnál.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés gyanúja miatt soron kívül megkezdte a helyszíni szemlét és az adatgyűjtést. A nyomozók már az elsődleges információk alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a bűncselekményt a feleség követhette el.

A rendőrök P. Piroskát előállították a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Az asszony kihallgatása késő estig tartott, beismerő vallomást tett. Ellene emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.