Az eddigi „hánytató” gépszörnyek helyét gyermekbarát játékok, hatalmas zöldfelületek és látványos állatkerti kifutók veszik át a Vidám Park területén. A gépek parkja helyett a természet és a gyerekek parkja valósul meg a Városligetben – ígérte tegnapi tájékoztatójában Persányi Miklós, a területet a jövőben hasznosító Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója.
Legkisebből legnagyobb?
– Nem „kitúrjuk” innen a Vidám Parkot, de területre van szükségünk a fejlesztésekhez – hangsúlyozta a főigazgató, hozzátéve: a mostani területszerzéssel az állatkert visszakapja egykori, száz évvel ezelőtti 18 hektáros területét. – Erre azért is volt szükség, mert Európában csak három kisebb állatkert működik a budapestinél, de még hazai viszonylatban is csak a kilencedik legnagyobb területű állatkert a miénk.
A beruházás két ütemben zajlik: 2014-ben, az átmenet évében elsősorban állatsimogatók, az alpakák, a szarvasok, a lófélék költöznek át a Vidám Park állatkerthez közelebbi felébe, amely a Mesepark nevet kapja, itt – a korábbi városvezetési döntésnek megfelelően – az 1906-ban épült körhintát, az 1912-ben kialakított barlangvasutat tovább üzemelteti az állatkert, ahogy a 2017-ig megépülő Pannon Park területén is tovább üzemel majd az 1922-ben készült hullámvasút.
Óriáscsarnok
A második lépcsőben létrehozandó Pannon Parkba már a krokodilok, a vízilovak és az elefántok is átköltöznek majd. Itt két főattrakció lesz: a terület egyik felén a Pannon Ősvilág kap helyet, benne a Pannon Ősvadon csarnokkal. Ez Európa legnagyobb, kéthektáros alapterületű biodómja, vagyis fedett, átlagosan húszméteres, legmagasabb pontján negyvenméteres belmagasságú csarnok lesz.
A tervek szerint a Nagyszikláéhoz hasonló, de annál még látványosabb kilátást nyújt majd a Pannon Park legmagasabb pontja, ahol hosszú sétaösvény vezet keresztül
Itt nemcsak állatok, de növények is helyet kapnak, lesz víziszafari, kalandpálya, játékok. A csarnokhoz kapcsolódik majd a Pannon-tenger Akvárium, valamint további, 1,5 hektárnyi területen külső állatkifutók és más állattartó helyek.
– A beruházás egészében 15 milliárd forintba kerül majd, amelyből ötszázmillió forintnyi összeg már rendelkezésünkre áll, így megkezdődtek a munkálatok, elsősorban az állatkert mostani gazdasági épülete környékén, ahol viszont egy játékos látványosság, az Elvarázsolt kastély kap majd helyet – magyarázza Persányi.
Megkérik az árát
Persányi Miklós azt most még nem tudta megmondani, hogy mennyibe kerülnek majd a jegyek az új létesítményekbe, de azt már leszögezte: vélhetően a játékok és az új parkrészek külön-külön jeggyel lesznek látogathatóak.
– Az elképzelések szerint az állatkertbe, a Meseparkba és a Pannon-parkba is külön belépőjegyeket kell váltani. Várhatóan a Meseparkba az állatkertinél olcsóbb, jelenlegi árszinten mintegy 1500 forintos, míg a Pannon Parkba az állatkertinél valamivel drágább lesz a belépő – számolgatott a parkigazgató.
Az elefántok jelenlegi helyükön alig férnek el, de ha átköltöznek a termikus energiával fűtött Pannon Ősvilágba, akár további társak csatlakozhatnak a most még szerény csordához
Ez viszont azt jelenti, hogy a létesítmény végigjárása, egyetlen felnőttnek nagyjából 6500-7000 forintjába kerülhet majd néhány éven belül, igaz: a beruházástól azt remélik, hogy a most még állami támogatásból is működő park önfenntartóvá válik.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.